A 6 évfolyamos központi írásbeli vizsga jelentkezési lapja
letölthető az alábbi linken: pdf

Boldog Szülinapot!

Az idén ünnepelte tizedik születésnapját a Városi Petanque verseny, melyet hagyományainkhoz híven a Katona Gimnázium udvarán rendeztünk meg.

A rendezvényen a Piarista, a Református, a Bányai és a Katona gimnáziumok összesen 16 csapattal képviseltették magukat. A születésnapi verseny ünnepélyes megnyitásához Molnár Alexandra (11.C) és Zubornyák Emese (11.D) versjátéka járult hozzá. Serge Gainsbourg Je suis venu te dire que je m'en vais című dalát mondták és játszották el Szilágyi Zsófia (11.A) csellókíséretével. A rendkívül izgalmas verseny végén végül bronzérmesek lettek a tizedikes katonások, ezüst érmet kapott a piaristák 1.számú csapata, és aranyérmesek lettek a 12.C-s katonások - ennek köszönhetően "hazakerült a Bányaiból a vándorkupa. Míg bográcsban készült a paprikás krumpli Nagy Andrea tanárnő segítségével, Szabó László tanár úr felügyelete alatt, közösen megnéztük a Petankiállítást (hogyan kezdődött a verseny, és hová jutottunk a tíz év alatt), majd francia dalok éneklésével, zenéléssel töltöttük az időt. A finom vacsora után elfogyasztottuk a diákok által készített születésnapi tortát, és folytattuk a zenélést késő estig. A kellemes, közösségformáló, jó hangulatú este megrendezéséhez hozzájárult iskolánk alapítványa, illetve a Fornetti cég. Ezúton is megköszönjük szíves támogatásukat!

Kovácsné Szipán Andrea, Raphael Vantomme és Muresán Krisztina