SZÍNJÁTSZÓK tanévzáró eredményei

A középiskolás diákszínjátszók életében nagyon fontos esemény az Országos Diákszínjátszó Egyesület által minden évben meghirdetett Országos Diákszínjátszó Fesztivál. A versenyre nevezhetnek olyan csoportok, akik 14 és 20 év közötti életkorúak, és elkészítenek egy színházi előadást. A verseny felmenő rendszerű. Hosszú ideje tapasztalom, hogy azok neveznek a versenyre, akik igényes és minőségi munkát szeretnének végezni, hiszen a csoport és a rendező is egy nehéz megmérettetésre számíthat a színházi emberekből álló szekmai zsűri előtt. Mindenki tudja azonban, hogy fejlődni, tanulni csak a nehézségek, a kemény munka által lehet. Azt is tudjuk azonban, hogy így a siker öröme még mélyebb és nagyobb! A kudarcok pedig újabb munkára ösztönöznek. Az országos versenyre eljutni már magában is óriási eredmény és szakmai siker!
  Ebben az évben a regionális találkozó Kecskeméten zajlott április 5-6-án a Ciróka Bábszínházban. A szakmai zsűri - Jászay Tamás színikritikus, Perényi Balázs rendező és drámapedagógus - az ország egyik legerősebb mezőnyének nevezte a kecskeméti produkciók előadásait. Színes és értékes előadásokat mutattak be többek között Baja, Kiskunfélegyháza, Cegléd és Kecskemét csoportjai.
    Arany minősítést kapott előadások :
 Lüszisztraté - ÁFEOSZÍNPAD, rendező: Sárosi Gábor
Hypnózis - KATONA-Kamra, rendező : Sárosi Gábor
Jaszohacsi-mesék - KATONÁSOK  B - rendező : Orbán Edit

   Ezek az előadások kaptak meghívást az országos döntőre, melyet 2008. április 17-21 között rendeztek Dombóvárott. Sajnos, betegség miatt a Hypnózis előadás nem tudott elmenni az országosra, de a másik két csoport sikeresen képviselte Kecskemétet. 

     Az országos megmérettetésen a Jaszohacsi-mesék EZÜST minősítést kapott. Színészi különdíjat nyert :

  SZABÓ NÓRA - Áfeoszínpad és VARGA BORI - Katonások.
A közönségdíjat a Katonásk Jaszohacsi-meséi nyerték meg!

Az előadásokat június első hetében megtekinthetik az érdelődők az ÜZEMSZÍNHÁZBAN!
Köszönjük ezt a "játszási engedélyt" a diákszínjátszók legfőbb támogatójának :BODOLAY GÉZÁNAK, a Katona József Színház igazgatójának, aki sok-sok lehetőséget adott nekünk arra, hogy a színházat értő szemmel néző közönséggé válhattunk, és aki segített kialakítani belső igényünket a  jó és izgalmas előadások iránt!


Orbán Edit, drámapedagógus