A 6 évfolyamos központi írásbeli vizsga jelentkezési lapja
letölthető az alábbi linken: pdf

Felvidéki folyók nyomában

 Kerékpártúra a felvidéki folyók mentén

2010. április 23 - 25.

Útvonalunk a Felvidéken: Szobtól Komáromig

2010. április 23-án immár harmadik felvidéki AJTP-s kerékpártúránkra indultunk a kecskeméti Katona József Gimnáziumból. A déli vonatot épphogy csak elértük, köszönhetően annak a két (gyász)huszárnak, akik a kollégiumban felejtették a személyi igazolványaikat. De a gondnok gyors (autós) és hathatós segítségének köszönhetően pontosan érkeztünk az állomásra, és szállhattunk fel a vonatra. A Nyugatiban áthurcolkodtunk a szobi szerelvényre, amiről pontosan fél háromkor szálltunk le. Némi kis szerelvényigazítást követően három órakor indult a nagy menet első szakasza, Szobról 48 km-t kellett tekernünk péntek esti szállásunkig, Szántóig (Santovka).

Indulás szokásosan a szobi állomásról

Drótszamarak az Ipoly felett

Útlevél nélkül érkezünk a Felvidékre!


Szobról jól ismert úton, az Ipoly völgyében vezető aszfaltcsíkon indultunk. Jó tempóban tekertünk Letkésig, ahol átgurultunk az Ipoly felett, és útlevél/személyi felmutatása nélkül érkeztünk meg az északi szomszédokhoz. Ipolyszalkán némi kis szerelés következett, a vadonatúj kerékpárok némelyikének váltója ugyanis nem volt megfelelően beállítva. Innen nyílegyenesen észak felé vettük az irányt, és lassan elénk „gurultak” az első dombok is. Meglehetősen hűvös időben, fél hétkor érkeztünk meg Szántóra, ahol a helyi gyógyvíznek köszönhetően nagy fürdőélet bontakozik ki. Szállodák, panziók épülnek, mi az egyik ilyen vadonatúj panzióban kaptunk elszállásolást. A vacsorát pedig a mellette fekvő hotel éttermében fogyaszthattuk el.

Bevettük Léva várát


Másnapra már kulturális és természeti értékek felfedezését is előirányozta a túravezető, így a kissé egyhangú reggeli után nekivágtunk a dimbes-dombos tájnak. Az Ipoly völgyéből a Garam völgyébe érkeztünk, de ehhez jó néhány dombháton is át kellett harcolnunk magunkat. Szerencsére az első látnivaló nem volt túl messzire, Léva vára 17 km-re fekszik Szántótól. A lévai vár több szempontból is kuriózum: egy sík lapály közepén kibukkanó bazaltsziklára épült, keleti részét útépítés miatt lerombolták, és legközelebbi épület-szomszédai tízemeletes szocialista lakótömbök… Bár a Rákóczi-szabadságharc végefelé a kurucok felrobbantották, egyes részei meglepően jó állapotban vannak. Csoportunk elszánt vitézei is nagy elánnal indultak a falak megostromlására, egyeseknek még a lakótoronyig is sikerült a csúszós, kavicsos hegyoldalon felharcolniuk magukat… Közel egy órát töltöttünk itt, és mivel közben még a nap is kisütött, igencsak vidáman indultunk tovább.

Csapatunk Léván

A malonyai arborétumban


Következő célunk a malonyai arborétum volt, mely a környék leghíresebb botanikai látnivalója. Addig azonban igencsak embert próbáló terep várt ránk, kezdődött egy hosszú, északnyugati irányú (és ezért erősen szembeszeles), forgalmas úttal, majd a Garam keresztezése után jött a hullámvasút. Dombra fel, völgybe le, újra meg újra. Többen elátkozták a pillanatot, amikor jelentkeztek erre a tortúrára, volt olyan vitéz(nő), aki még az árokpartra is kifeküdt levegőt venni, de aztán harminc km kissé izzadságszagú megtétele után ott álltunk az arborétum bejárata előtt.

Egy eltévedt távol-keleti pagoda


Némi kis táplálkozást követően sétáltunk be a malonyai kastély parkjába. Migazzi István, a kastély tulajdonosa és a park létrehozója Trianon után átköltözött a csonkaországba, és folytatta értékteremtő munkásságát a Jeli arborétum megalapításával. Ott is lett eltemetve.

Virágoztak az azáleák

Rododendron


A csodálatos tavaszi időben együtt sétáltunk végig az arborétum ösvényein, halastavakat és távol-keleti pagodákat kerülgettünk, virágzó azáleákat és rododendronokat csodáltunk, mezei nyulat lestünk, egzotikus fenyőféléket azonosítottunk. Igencsak elbágyadtunk a sétában, így nehezen akaródzott tovább indulni, pedig nyitrai szállásunkig még közel négy tucat km várt ránk.

Titanilla és az ő oroszlánja (kissé hasonlítanak is)

A bonsai-kedvelő Szandi


Hogy ne kelljen a forgalmas főúton tekernünk, megint csak a dombok és a mellékutak felé vettük az irányt, de itt még a délelőttinél is tüdőszaggatóbb emelkedők követték egymást. Egyik-másik után már mentőért kiáltottam volna, de a lejtőkön való kellemes (bár időben meglehetősen rövid) gurulás visszaadta az életkedvemet. Az utolsó tíz kilométert aztán csak a főúton lehetett megtenni, a szombat délután ellenére iszonytató forgalmat szerencsére baleset nélkül megúsztuk.

Nyitra óvárosának tere


Nyitra határában egy defekt hátráltatta a győzedelmes bevonulást, de fél nyolcra így is mindannyian megérkeztünk a belvárosban fekvő vadonatúj panzióba, ami – minő hasonlóság! – a szántóihoz hasonlóan a fürdőkomplexum mellett épült. Az épület annyira új, hogy még a hivatalos átadásra sem került sor, mi voltunk az első vendégek.

A nyitrai vártemplom éjjel


Bár nagyon elfáradtunk, a kellemes vacsora és némi tisztálkodást követően a csoport fele úgy döntött, meglátogatja a csodálatosan kivilágított nyitrai várat. Bár magába a felsővárba nem sikerült bejutni, nagyon hangulatos kis sétát tettünk az alsóvárba és az óvárosba.

Este nem jutottunk be...


Másnap aztán – reggeli, defektjavítás, összepakolás és a szállás elhagyása után – újra meglátogattuk a várat, ahol nem is kellett csalódnunk, a nyitott kapun immár bebocsátást nyertünk, és csodálatos panoráma bontakozott ki a Nyitra-folyó síkja főlé magasodó teraszról. Nyugat felé a Zobor-hegy impozáns tömbje zárta le a kilátást, keleten a selmeci hegyek kéklettek (tavalyi túránk oda irányult) délre pedig a Csallóköz egyhangú síkja húzódott.

Csapatunk Nyitrán

Kilátás a várból

Nyitrai tornyok


Miután kigyönyörködtük magunkat, visszatértünk drótszamarainkhoz, és nekivágtunk aznapi hosszú, több, mint nyolcvan kilométeres etapunknak. Szerencsére, a terep végig sík volt, kisebb nehézséget csak Nyitra elhagyása okozott, mert a forgalom és a rövidre állított jelzőlámpák néha szétszaggatták csoportunkat. A Nyitrát is kereszteztük, a folyó víztükrében visszatükröződött a Zobor-hegy, a város ezzel a csodálatos látképpel búcsúztatott bennünket.

A túra vége Komáromban: tisztelgés Jókai szobra előtt


A hazatérés lehetősége mindig rejtett energiákat szabadít fel, megfigyeltem már ezt több ízben is, az autóbuszvezetők is jobban nyomják a gázpedált hazafelé, de mis is jobban tapostuk a pedálokat… Húszas átlag felett száguldottunk, csak kisebb pihenőkre álltunk meg, kivéve Nagytapolcsányt, ahol megebédeltünk. Fél hat előtt nem sokkal tekertünk át a Vág-folyó hídján, így lett teljes a felvidéki „folyógyűjtemény”: Ipoly – Garam – Nyitra – Vág! Begurultunk Komáromba, tisztelegtünk Jókai szobra előtt, majd következett a Duna-híd, és a túra vége a Tesco-parkolóban. 206 km-t tekertünk, közel 17-es átlaggal, 12 óra 17 perc alatt, maximális sebességünk 63 km/h volt.

gps: a bizonyíték


Innen már kisbusz segítségével tértünk haza a hírös városba, elfáradva, karunkon kissé felégve, némi izomlázzal, de boldogan és élményekkel feltöltve. A kis csapat (annak ellenére, hogy öten is most vettek részt ilyen hosszú túrán először) maximálisan teljesítette a kitűzött célt, megérdemlik, hogy a krónikás felsorolja nevüket: Szalai Mónika és Lőrik Viktor a 9.E-ből, Tóth Fanni, Karlovitz Titanilla, Oláh Ádám és Litóczki Imre a 10.E-ből, Miklós Alexandra, Gudman Margit, Ripp Zsuzsanna, Tamás Krisztina, Bodó Richárd, Viczián Gergő és Palásti Dávid a 11.E-ből, Frisnicz Irén kolléganő, a 11.E osztályfőnöke, és a krónikás, e sorok írója:

                                                                                    - bure -