Horti Attila Katonás Tanáregyéniség 2014/15

Az Alapítvány a Katona József Gimnáziumért kuratóriuma a 2015. évi Horti Attila Katonás Tanáregyéniség Díjat

Reiter István tanár úrnak adományozza.

 

Reiter tanár úr 1987 óta a Katona József Gimnázium matematika-kémia szakos tanára.

Pedagógiai tevékenységében mindig hangsúlyos szerepet kap a nevelés. Értékrendjében fő helyen áll a becsületes, szorgalmas munka, a fegyelem, a rend tisztelete. Ennek megfelelően tanítványaival szemben magas követelményeket támaszt. Ezt a kezei alól kikerülő sok tisztességes, sikeres fiatal igazolja.

A tehetségek fejlesztésében elismerésre méltó eredményeket ér el. A tantárgyaira fogékonyak kiválóan szerepelnek a legrangosabb versenyeken, mert nem egyszerűen a tananyagot tanítja nekik, hanem átfogó természettudományos szemléletben adja át tudását.

Szakmai ismereteit folyamatosan bővíti, szélesíti. Munkabírása példamutató.

A tantestület tagjai tisztelik igényességéért, megbízhatóságáért, becsülik segítőkészségéért. A matematika munkaközösség vezetőjeként évek óta bizonyítja jó szervezőkészségét, és önzetlenül osztja meg tapasztalatait.

Következetességének, pedagógiai módszertani sokszínűségének köszönhetően osztályfőnökként is sikeres. Tanítványai szeretik a sajátos humorú személyiségét. Egykori diákjai sem tűnnek el a szeme elől, jó kapcsolatot ápol a régi Katonás diákokkal.

Mindig szívügyének tekinti az iskola sorsát, és javaslataival, reális szemléletével sokat tesz a gimnázium színvonalának megőrzéséért.

A kuratórium mindezek figyelembevételével a tantestület és a diákok szavazatainak megismerése után hozta meg egyhangú döntését.