Bosznia,Croatia, Crna Gora - avagy nyári biciklitúra a Balkánon!

Monarchia-emléktúra a Nyugat-Balkánon

Biciklizünk az Adria partján! 

2012. augusztus 12-én indultunk autóbuszunkkal az egykori Osztrák-Magyar Monarchia balkáni területeire, hogy tíz nap alatt 400 km-t letekerve elérjük az egykori közös hadiflotta legdélebbi állomáshelyét, Kotor (Cattaro) városát.

Lefelé a Makljen-hágóról (még 14-en)

 Az indulás előtti napon, 11-én történt a bepakolás, ekkor mindannyiunk megkapta a biciklijét, felszerelését, majd visszamehettünk a kollégiumba. Vasárnap reggel 6 órakor indultunk  hosszú utunkra. Még szinte el se hagytuk Kodály Zoltán szülővárosát, amikor az utánfutó – amiben  a bicikliket és a táskákat tároltuk- durrdefektet kapott. Mivel csak egy pótkerekünk volt, és ezt felhasználtuk, vissza kellett menni plusz pótkerekeket keresni, ami közel 2 órát vett igénybe. Új pótkerékkel felszerelve vágtunk neki a közel 13 órás útnak.
Először a magyar-horvát, majd nem sokkal később a horvát-bosnyák határon keltünk át. A kilátás és a táj már itt is gyönyörű volt. De volt, aki mindezt nem nagyon látta, vagy csak a felét, mert a korán kelés miatt szinte mindenki aludt. Első napi szállásunk Bosznia közepén, a Makljen-hágón egy panzió udvarán volt, sátorozással, 1123 méteres magasságban. Vacsorára csevapcsicsát kaptunk, hát, mint kiderült, ez nem a magyar diákok foga alá való étel. Ezután mindenki nyugovóra tért a sátrába. Az éjszaka hideg volt, melegítőben és hosszú ruhákban aludtunk.
Másnap reggel hét órakor volt ébresztő, megtörtént a sátorbontás, elfogyasztottuk az omlettes reggelit, majd miután mindenki felszerelte a biciklis táskáját, célba vettük Mostar városát.

Pihenő a Neretva-kanyonban 

Az 1123 m-es magasság miatt lejtős úttal kezdtünk. Szerpentines és meredek volt, ráadásul a rosszul rögzített táska elcsúszott oldalra, és így egyik túratársunk, Piroska biciklije beszitált, és  barátnőm elesett. Horzsolások keletkeztek a kezén-lábán, és igencsak fájlalta a kézfejét. Mivel nem tudott visszaülni a biciklire, ezért a fiúk léptek akcióba, egymást váltva és mindig visszaszaladva hozták le Piri biciklijét. Mi, a lányok és a tanárok addig lesétáltunk  a hágó alatt fekvő kisvárosba, Prozorba kórházat keresni, miközben találtunk egy férfit, aki Pirit (osztályfőnökével együtt) kocsival le is vitte ebbe a kórházba. Kiderült, három helyen el van törve a keze, de a csontok szerencsére nincsenek elmozdulva. A biztosítóval beszéltek tanáraink, ahol azt mondták, Mostarba kijönnek érte. A kórházból a gipszelést követően egy helyi mentőautó vitte tovább Pirit és Kissné tanárnőt Mostarba.

Mostarban, az Öreg-híd alatt 

Mi is követtük őket, csak  kétkerekűinkkel. Az út melletti táj gyönyörű volt: a Neretva-folyó kanyonjában haladtunk, hatalmas hegyek között. Láttunk mesterséges gátat is. Szerencsére ezen a napon még nem volt annyira meleg, mint az elkövetkező kilenc napban. Aznap este szállásunk elméletileg Blagaj-ban, kempingben lett volna, de a késői érkezés miatt végül is Mostarban, panzióban aludtunk.
Másnap városnézés következett. Megcsodálhattuk az egykori balkáni török építészet gyönyörű épületeit, mecseteit. Nekem különösen tetszettek az egész túra alatt a templomok, mert összehasonlíthattuk a különböző vallások templomépítészeti sajátosságait. Mostarban és Pociteljben is minaretekből élvezhettük a kilátást. És ne feledkezzünk meg a mostari Öreg-hídról! A Neretva-folyó csordogált alatta, akadt, aki fürdött benne, mi itt csak a lábunknak adtuk meg ezt a lehetőséget. Az Öreg híd után a híres mostari bazársorba, a Kujundzsilukba látogattunk el, ahol mindenki kedvére vásárolhatott balkáni jellegzetességeket családjának. A kapott délutáni sziesztának mindannyian örültünk. Este még körbejártuk a kivilágított óvárost, az utcán pedig lejátszottunk egy „mocsárparti”-t.

Mostar este 

Másnap reggel tovább indultunk. A Neretva- folyót követtük. Út közben pár helyen megálltunk, Pociteljben várost néztünk és kétszer is megfürödtünk a jéghideg folyóban. Egyik helyen a fiúk találtak egy „majomhintát”, egy fára rögzített kötelet, és arról ugráltak a vízbe. Majd eltévedtünk és egy nagy „dzsungelharc” (a folyó menti ártér dús növényzetén kellett átvágnunk magunkat) után átléptük a bosnyák-horvát határt. Egyből megváltozott a táj: sokkal több pálmafát láttunk, és kicsit gazdagabbnak látszott a környék is.

Pocitelj városában 

Már alig vártuk, hogy megláthassuk az Adriát. Szegény tanárainkat mindig zaklattuk, hogy mikor érünk már a tengerhez. A nagy meleg, valamint a dimbes-dombos táj mindenkit kikészített, de vigasztalásul nemsokára megláthattuk a várva-várt Adriát! Ettől felvillanyozva mindenki új erőre kapott, és csak úgy száguldottunk le Plocéba, a kikötőbe. Amíg vártuk a trpanji kompot, szabad program keretében kicsit körülnéztünk ezen a helyen, majd – már késő este – megérkezett a komp. Az időzítés pont jó volt, gyönyörködhettünk a naplementében. Egy órás hajókázás után megérkeztünk a Peljesac- félszigeten fekvő Trpanj-ba. Eltekertünk a kempingbe, és mindenki eltette magát másnapra.
Pénteken átszenvedtük magunkat a félszigeten, és újabb hajózást követően megérkeztünk az Adria legzöldebb szigetére, Mljetre. Itt a sziget legnagyobb látványosságához, a Kis- és Nagy-tóhoz tekertünk. Volt ott egy kis csatorna. Ezen a csatornán át a kisebbik tóból átúszhattunk a nagyobb tóba, pontosabban vitethettük magunkat az árapály miatt folyamatosan mozgásba lévő vízzel. Ugyanezt játszottuk a Nagy-tó és a tenger között is, feledhetetlen élmény volt! Aztán tekertünk tovább Sobrába (ez a szakasz bizonyult a legnehezebbnek, az út rendkívül hepehupás és emelkedős volt), ahonnan immár a harmadik hajónkkal érkeztünk vissza a Peljesac-félszigeten fekvő Prapratno-ba. Itt újabb sátorverést követően holtfáradtan tettük el magunkat másnapra.

Dubrovnik az Adriai-főútról 

Következő napunkon már Dubrovnikot céloztuk meg, először Ston városának középkori falrendszerében, majd Trsteno reneszánsz kori arborétumában gyönyörködhettünk. Kora este értünk az Adria egyik gyöngyszemébe, a középkorban egy ideig hozzánk is tartozó Ragusába, mai nevén Dubrovnikba. Ebben a csodálatos városban három éjszakát töltöttünk. Az óváros felidéztette bennünk az itt zajló történelmi eseményeket. Végigmásztuk a várfalat, és onnan csodálhattuk a gyönyörű panorámát. Azt hiszem, mindenkinek nagyon tetszettek a különböző árnyalatokban pompázó tetőcserepek. Különböző múzeumokba is bementünk , mint pl.: a Tengerészeti Múzeum.
  Második dubrovniki napunkon Lokrum szigetére hajóztunk, ahol egész napos fürdőzés következett. Először egy kis tóban (amit a helyiek Holt-tengernek hívnak), majd már a nyílt tengerben. Nagyon-nagyon jó volt a tengerben fürdeni! Míg a Dubrovnik-ba visszavivő hajót vártuk, elsétáltunk Miksa császár arborétumát megnézni. Visszahajókáztunk Dubrovnikba, és helyi járatos autóbusszal a kempingbe mentünk, és egy kisebb mocsárpartit követően jót aludtunk.

A kotori vár megmászása után 

Reggel korábban volt ébresztő, mert a nagy meleg miatt időben akartunk elindulni.  Hét órakor már a Dubrovnik felett kanyargó Adriai-főúton voltunk. Az út szélén reggeliztünk, mellettünk gyönyörű lelátással az óvárosra. Mai úticélunk –az eredeti terv szerint- Hercegnovi lett volna, de végül is képesek voltunk eltekerni Kotorig. Ide is beiktattunk egy kompozást, de ez csak 10-15 percig tartott. Tivatot elhagyva Buday tanár úr két mesterséges szigetet is mutatott nekünk a Kotori-öböl vizében, Perast városánál. Az estét szálláskereséssel töltöttük. Végül is egy nagyon korszerű kollégiumban laktunk két napig.
Utolsó napunkat Kotor városának megtekintésével töltöttük. Először is megmásztuk a fellegvárat, ahonnan leláthattunk az öbölre. Szabad program után visszamentünk a szállásra, a nagy meleg és a fáradság miatt mindenki örömére egy kis szieszta következett, majd elmentünk a kikötőbe fürdeni. Késő délután jött a telefon a buszsofőröktől, hogy megérkeztek (Piri is eljött velük), és így visszatértünk a szállásra.

Kotor (Cattaro) 

Este bankettel (nagy vacsorával) zártuk a túrát. A menü: cipóba töltött hagymaleves és ötféle sült hús volt krumplival. A desszert sárgadinnyében hat féle gyümölcs, fagyival. A vacsora után mindenki gurult vissza a szállásra. Ínycsiklandó volt!
 23-án hét órakor indultunk haza. Az utat végigmocsaraztuk, mint ahogy azt a túra alatt is tettük, mikor csak volt egy kis szabadidőnk. Éjjel kettőkor értünk Kecskemétre. Azt hiszem mindenki, mikor hazaért, hullafáradtan dőlt be az ágyába.
Felejthetetlen élmény volt ez a tizenkét nap. Köszönjük szépen!

                                                                                                Herceg Bianka 10.e