Pálya­orientációs nap

Kedves Diákok!

FIGYELEM!

Aki az előadások alatti felsorolásban pirossal áthúzva látja a jelentkezését, az túljelentkezett. Kérjük válasszon másik előadást az adott órára!

Változások!

Csőke Réka (jogász) helyett Fapál Zsombor (jogász) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Nagy Jázmin (állatorvosi) helyett Barna Lilla (állatorvosi) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Tóth Zsanna (pénzügyőr) 1. órája elmarad. Kérjük válasszatok helyette másik előadást!

Váradi Dorottya (légiutas-kísérő és média szakos hallgató) helyett a 3. órában Tálos Lili tart média előadást; 4. óra elmarad, kérjük látogassatok másik előadást!

Az idei tanévben kóddal tudtok bejelentkezni az általatok választott előadásokra. A felhasználói név ugyanaz, mint az iskolai számítógép-hálózati felhasználói neved, a jelszót kérdezd az osztályfőnöktől!

Az órák 800, 900, 1000 és 1100 órakor kezdődnek, a szünetek 15 percesek.

Az egyes előadásokon résztvevők száma, ahogyan eddig, most is limitált. A jelentkezés során a felsőbb évesek élveznek elsőbbséget, ezért évfolyamonként csökkenő sorrendben fokozatosan nyitjuk meg a jelentkezést.

A 9-12. évfolyamon mindenkinek 4 előadást kötelező választani. A folyosókon várhatólag most nem lesznek standok, tehát mind a négy órában részt kell vennetek valamilyen előadáson.

A jelentkezés csak a következő időszakban lehetséges:
  • 2025. október 11-15-én: 12. és 11. évfolyam
  • 2025. október 14-15-én: 10. és 9. évfolyam
A jelentkezéshez be kell lépni!
Balázs Dániel

Eötvös Loránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász

(végzett jogász)

Bende Zétény Balázs11A, Illés Botond09A, Tóth Rita09A, Kócsó Zsófia12A, Kaszap Blanka09D, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Kovács Janka10C, Csujok Imola10C, Sánta Lilla09AJ, Szekér Anna Luca09E, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Kiss Kíra11E, Katona Róza10C, Kis Barnabás10D, Trifont Tünde Kamilla09C, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Csillik Dóra09C, Banos Benedek09C, Vedres Zsombor Zalán09C, Kelemen Orsolya09B, Mátyás Csoma10D, Babucsik Boldizsár09C, Kozári Gréta09C
Balogh Mátyás Zsolt + Rédei Regő

Óbudai Egyetem · Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar · gépészmérnök, mechatronikai mérnök, biztonságtechnikai mérnök, kiberbiztonsági mérnök

Polgár Zsombor11B, Árvai Gergő11A, Nyerges Ábel11D, Fekete Botond12D, Asztalos Bende12A, Tóth Hunor György09B, Kanizsai Zsombor Antal09D, Nagyapáti Bence Vendel09D, Asztalos-Kiss Áron09D, Kökény Viola09B, Böde Kristóf János09D, Tóth Márton09C, Sárközi Örs10B, Becsei Soma Gábor09B, Litauszki Domonkos09D, Zhuang Keting09D, Csávolszki Milán10D, Szász Bernadett09D, Csaszny Sándor Áron09B,
Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295
, Endre Balázs09D, Kocsis Éden09C, Jakab Mátyás10A, Nagy Bence Márk12E, Osztényi Áron10D, Bodor Benedek10D, Baán Miron11A, Fogl Balázs11A, Szalai Gábor10D, Oláh-Nagy Máté12B
Barna Lilla

Állatorvostudományi Egyetem · állatorvosi

(egyetemi életről és a felvételiről, másodéves hallgató)

Csengődi Lilla09AJ, Kovács Brigitta09C, Aguh Emily09C, Burján Botond09E, Elefánti Máté Béla10D, Kovács Erik Péter11E, Molnár-Gábor Vanda09C, Baranyi Zorka09C, Berényi Flóra10C, Mihály Lilla11A, Nagy Hanga09AJ, Kiss Lili09AJ, Rózsa Eszter09AJ, Petrezselyem Boglárka09AJ, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Borbély Dóra Izabella10D, Ronkó Márk Balázs09AJ, Szloboda Gréta10A, Hraskó Nóra10A
Bodor Enikő Bianka

Szegedi Tudományegyetem · Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar · védőnő

(harmadéves hallgató)

Dognai Csenge12E, Kisznyér Sára12D, Tóth Zsuzsa12E, Konkoly Panna Sára09C, Szlanka Luca10A
Csősz Barbara Szimonetta és Sík Laura

Szegedi Tudományegyetem · Bölcsésztudomány · pszichológia

(másodéves hallgatók)

Tóth Anna12C, Koprivanacz Lilla Barbara12E, Fonyódi Petra12E, Koncz Laura11A, Nagy Boglárka12C, BIRÓ FRUZSINA11A, Horváth Janka12C, Kereckey Kincső12D, Markó Nóra12A, Rab Lilla Panna12D, Reibl Hanna12D, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Bencsik Botond11E, Sárközi Hunor12A, Kertész Anna12C, Kéri Borbála10D, Fábián Anna Odett10D, Józsa Csilla10A, Jankovics Liza Nóra10D, Domokos Dóra10D, Berta Bíborka10A, Markó-Marton Lilla09D, Péter Hédi09C, Szegedi Jázmin09A, Patkós Rebeka09E, Hankóczi Gréta Hanna09C, Kenyeres Sára Karolina09D
Dr. Szabó Gergely

Debreceni Egyetem · Természettudományi és Technológiai Kar · földtudomány, geográfus, térinformatikus

Boda-Papp Viktor11A, Jáger Alexa Karola12E, Kollár Gergő11B, Ladányi Botond11B, Samu Lotár Attila09C, Szűcs Bence12E, Molnár Gergő12E, Bohoda Milán09E, Lukács Szabolcs10E, Vizer Szabolcs09E
Fábián Lizett

Eötvös Loránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi kar) · vegyész, kvantumkémikus

(kutatás, HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont: molekuláris qubitek, kvantumszámítógép, modellezés. Korábban: ELTE, erős lézerterek, spektroszkópia. Általánosan: tanterv, laborok, kutatási lehetőségek)

Papp Endre Tamás11E, Vörös Adrienn09B, Székely Dénes09B, Csőke Csenge09B, Vakulya János10A, Melegdi Marcell09B, Farkas Norbert09B, Szabó Bence10B, Kakas Noel10D, Gulyás László09B, Berta Lénárd József10C, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Marton Ákos10B, Varga-Zalay Bojána10C, Lancsa Fanni Denissza10C, Ónodi Anna10C, Lakatos Alexandra Renáta11E, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B
Fapál Zsombor

Eötvös Lóránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász, ügyvédi munka

(harmadéves ösztöndíjas hallgató, demonstrátor, TDK titkár, ügyvédgyakornok, jogi asszisztens; téma: tudományos munka (kutatás, oktatókkal való közreműködés, TDK mint hallgatói tudományos élet, annak szervezése stb.), a munka “világa”)

Markó Csanád Zsolt12A, Rimaszombati Zsófia11B, Kósa Noémi12C, Botra Péter10B, Farkas Emiliána Hanna09A, Gömöri Liliána Adrienn09A, Vámos Szófia09A, Bodor Jázmin09A, Pópity Dóra09A, Arató Anissa09C, Karsai Gabriella09C, Prindler Lara09AJ, Brettner Hanna09AJ, Halmavánszki Dóra12C, Kökény Izabella11B, Pótfi Lara10B, Lakos András Csongor10D, Konkoly János Csongor10D, Szerdi Tilda Júlia09C, Orosz Viktória09A
Grosschmid Ármin

Pécsi Tudományegyetem · Általános Orvostudományi Kar · általános orvos szak

(az egyetem és az oda vezető út; a Semmelweis Egyetem mentőtiszt szaka, gap year, Thaiföldi önkénteskedés, Lanzarotei hotelanimátor munka, és a 2 hónapos emelt kémia érettségi felkészülés)

Murai Regina11D, Szolnoki Hanna12D, Kis Boglárka11D, Kővágó Mira09D, Trungel Dóra09D, Németh Kornél09D, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Ihász Anna11B, Törőcsik Nikolett10D, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Benkovics Zsombor09A, Hunyadi Ákos Milán09D, Molnár Enikő Blanka09C, Petyus Gabriella Réka09D, Zelei Janka09D, Sáfár Lili10C, Hajkó Bálint10B, Tóth Emma Dóra09A, Bóbis Réka09C, Horváth Szonja09C, Lendvai Viktória Regina09D, Bera Zoé Ida10E, Kósa Anna Zorka10E, Orbán Viola Margit10D, Ráczkövi Csaba11A, Majoros Patrik11A, Bolvári Réka11C
Hegedüs Marietta

általános tudnivalók a pontszámítás szabályairól

Török Tibor11E, Határ Nikolett12C, Prekopa Regina11C, Horváth Alexa11C, Borbély Léna Katalin11C, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Frei Liliána11E, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Rosner Eliza11D, Sztana Tímea12A, Nagy Zsombor11B, Bari Márk11D, Trungel Sára Luca11D, Juhász Szabolcs András12C, Velkei Hanna Réka12A, Barna Nóra12D, Nógrádi Mira12D, Borbély Maja Leona12D, Szécsényi Annabella12D, Toldi-Szabados Dóra12D, Gyurcsik Evelin12D, Koncz Bence12D, Nagy Abigél Zita11C, Tóth Gréta11D, Vég Levente Lajos11D, Gujdár Vanda12A, Fekete Lilla12A, Sipos Lili12D, Szente-Varga Dóra12A, Mányoki-Bank Bodza12A, Csuzi Tímea11B, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Bágyi Laura Magdolna12A, Sándor Zsombor11B, Jakab Viktória11A, Pádár Balázs11C, Jancsik Marcell Nimród12A, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Nagy Péter11C, Kósa Levente11B, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C, Vincze Szonja12C, Lefor Luca12D, Garbacz Hanna Terézia09A, Polgár Panna09B, Máté Ménrót09B, Füleki Bianka10D, Tóth Csenge09A, Szilágyi András09A, Bálint Gábor Mátyás09B, Csomós Nimród Nándor09A, Punyi Bianka09B, Pfalczer Kinga10E, Tímár Zsanett10E, Csizmadia Máté Zoltán09C, Seregély Angéla10E, Szuetta Bíborka10E, Földvári Csaba10E, Földesi Milán10E, Szécsi Milán Árpád10E, Szabó Laura Kitti09A, Túri Anna12C, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A
Juhász Márk Hunor

ELTE + Bolyai szakkollégium · TTK (Természettudományi kar) · matematikus, alkalmazott matematikus

Rigó Martin11D, Frankó Johanna11D, Kökény Kristóf12D, Ludescher Dániel Gyula11E, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Bencsik András11E, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Dobosi Réka11B, Zsirmik Zsanna09B, Juhász Jázmin09B, Csorba Áron09A, Kovács Lehel László10B, Fakan Fanni09E, Fekete Dávid09D, Zita Vivien10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Baksa Péter09E, Krémer Bendegúz09A
Mészáros Levente

Eötvös Lóránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi kar) · biológus

(harmadéves hallgató; téma: biológus szakma, továbbtanulás itthon és külföldön)

Szilaj Petra11D, Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Nagy Abonyi Szilvia11A, Kriston Hanna11D, Pádár Darinka11B, Hudák Julianna11B, Illés Gerda Nóra12E, Márkus Liliána09C, Damásdi Adél09B, Kovács Kamilla09D, László Kincső09D, Kelemen Csaba10B, Sajber Csilla09C, Krajcsi Zolna10A, Varga Eszter10A, Csikai Szonja Vanda10A, Gyenes Dorottya10A, Szabó Szonja09D, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Böszörményi Bence Örs09D, Sikár Csaba10D, Nagy Nóra10D, Varga Johanna Fanni10D, Baltás Janka Zsófia09A, Mali Levente09D, Varga Zoé10C, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Borbély Bálint Imre09D, Benkő Sándor László09E
Mikola Gergely

International Personal Finance Plc.

Kiss Károly09AJ, Hosszú Levente09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Csontos Flóra10C, Dudás Mihály09C, Fabók Frederik10A, Rácz Jázmin10A, Müller Balázs10B, Berbekár Johanna10A, Szűcs Viktória11A, Szórád Gréta Janka11A, Kovács Máté09D, Bedőcs Zsombor09D, Dékány László11E,
Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295
, Lázár Edina Zsanett09E, Prohászka Csanád11C, Zsigmond Enikő12B, Baracskai Zorka12D, Mezei Adrián09AJ, Deli Zoltán Dominik09AJ, Polyák Nóra09E, Marton Korina Zaida09E, Borbély Bence09AJ, Szász Brigitta10E, Kelemen Márk Zétény11C, Van Malderen Remco11C, Nagy Nimród09C, Marsi Gréta10A, Fazekas Vanda10A
Nagy Miklós

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Gépészmérnöki Kar · gépészmérnök

(harmadéves gépészmérnök hallgató; a BME Motorsport egyetemi versenycsapat tagja, belsőégésű Formula Student versenyautót építenek)

Horváth Zsombor11D, Csáki Anikó11D, Vízhányó Janka11D, Réfi Lajos István11B, Sebestyén Barna11D, Boros Barnabás László11E, Kovács Dániel12B, Szűcs Kitti11B, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Kis Ernő12A, Őss Árpád09B, Fekete Ádám10B, Mányoki-Bank Barna09B, Gömöri Ádám10B, Holló Henrietta09B, Hunya Csanád09B, Mészáros Áron09B, Rimóczi Csanád10B, Szabó Zalán Zoltán10A, Horváth Vilmos12D, Végh Napsugár10D, Szabó Lilla10D, Tapodi Lili10D, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Csomor Babett10B, Balla Kristóf10B, Kele Gellért09A, Vincze Anna11D
Pedagógiai szakszolgálat

(Csak 12E osztályosoknak)

Téti Zsombor12E, Nagy Klaudia12E, Deák Leila12E
Süveges Roland

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · VBK (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) · vegyészmérnök

Páll Kornél Miklós12D, Tóth Dávid Alexander12D, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Németh Levente11A, Markos Emese11B, Csizmadia Emília09C, Kránicz Zsombor09B, Tamasi Sámuel09D, Tóth Bálint09E, Kispál László09E, Gulyás Andor10B, Horváth András09A
Szabó-Kamp Ágnes

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft · Mercedes-Benz Academy Kecskemét · duális egyetemi képzés

(a duális képzés lényege, előnyei)

Győrgy Alexandra Tímea11E, Kiss Adrienn Gréta11E, Magyar Márton12A, Varga Csanád12A, Cymanski Milán09B, Vörös Attila10D, Butsi Benedek09B, Ladányi Alíz09A, Sebők Roland09B, Cymanski Liliána09A, Munkácsy Boglárka09C, Czuczu Szilárda Éva11E, Bognár Zsófia09A, Sajósi András11B, Nyúl Boglárka10A, Rab Viktória10A, Sztana Nikolett10A
Tóth-Kovács Lili

Budapesti Corvinus Egyetem · Departments of the Institute of Global Studies · nemzetközi tanulmányok

(elsőéves hallgató, felvételi, egyetemi élet)

Rácz Vivien Vanessza11C, Nemetz Mirella Krisztina12C, Pintér Imola12A, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Szabó Zalán11B, Bicskei Petra12C, Benák Virág11C, Hajdú Margaréta12D, Arany Virág11D, Kiss Zsombor12B, Petróczki Anna11B, Szöllősi Noa12A, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Marosi Viktória11E, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Berkecz Lázár12B, Domján Noémi Dóra12D, Nyúl Adél10A, Korita Dorina11E, Szobodek Janka10A, Varas-Tóth Léna Veronika10B, Szórád Hanna10B, Timár Csenge11E, Princz-Jakovics Ádám10B, Hajnal Lotti10A, Kiss Ibolya09A, Zag Márk Levente09B, Polgár Márk09B, Magyar Bence10A, Szenczy Zsolt Dániel09B, Frankó Mátyás09B, Vincze Zoltán09B
Váradi Dorottya ELMARAD

Pázmány Péter Katolikus Egyetem · Társadalomtudományi Kar · légiutas-kísérő; kommunikàció- és médiatudományi szak

(jelenleg légiutas-kísérő, emellett levelező tagozaton kommunikációt tanul; interaktív előadás: a légiközlekedési szakma mindennapjai, gyakorlati kommunikációs tanácsok; beszélgetés, rövid szerepjátékok és kérdezz-felelek)

Gombár Dóra11D, Tóth Félix12A, Szivós Szitara11E, Rigó Vince11D, Nagy Vilmos12A, Sári Tímea11B, Babai Amália12E, Deák Petronella09B, Poór Lili Kata10C, Szalai Janka10C, Ihász Ajsa Emese09B, Kubányi Diána10D, Csáki Léna10D, Bódor Imola09AJ, Takács Dóra09AJ, Kiss Henriett10E, Kis Luca Rebeka11D, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Ujszászi Csenge09AJ, Bernát Lili Georgina09AJ, Gubán Viktória09E, Kővári Viktória09C, Telek Sámuel Márton11D, Bibok Zsombor11D, Kovács Tamás János11D
Zugor Valentina

Károli Gáspár Református Egyetem / Japán Alapítvány · Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar · kommunikáció és médiatudomány alapszak, japanológia mesterszak, japánul beszélő programszervező

(a mesterszak elvégzése alatt és után ötször egy év tanulmány és szakmai gyakorlat Ázsiában (Japán, Dél-Korea, Tajvan); harmadik év a japán kulturális intézetben (Japán Alapítvány))

Dudás Kata12E, Ágó Lili Sára11C, Szőke Petra11D, Baksa Brigitta11D, Bukor Boglárka Dóra12A, Hajdú Gréta10E, Varga Dóra Tímea12C, Turcsán Gabriella Csenge12B, Kajati Anikó12B, Kalán Bence10B, Pópity Emília10A, Ónodi Dorina10E, Lévay Máté Bence11A, Baranyi Maja09C, Szabó Helga11A, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Kovács Lujza10E, Pomucz Ádám09E, Meskó Dávid10B, Tóth Eszter10E
 
 

Együttműködő Partnereink

Továbbtanulás

Korábbi érettségi időszakok dokumentumai...

Korábbi OKTV-k...