Pálya­orientációs nap

Kedves Diákok!

FIGYELEM!

Aki az előadások alatti felsorolásban pirossal áthúzva látja a jelentkezését, az túljelentkezett. Kérjük válasszon másik előadást az adott órára!

Változások!

Csőke Réka (jogász) helyett Fapál Zsombor (jogász) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Nagy Jázmin (állatorvosi) helyett Barna Lilla (állatorvosi) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Tóth Zsanna (pénzügyőr) 1. órája elmarad. Kérjük válasszatok helyette másik előadást!

Váradi Dorottya (légiutas-kísérő és média szakos hallgató) helyett a 3. órában Tálos Lili tart média előadást; 4. óra elmarad, kérjük látogassatok másik előadást!

Az idei tanévben kóddal tudtok bejelentkezni az általatok választott előadásokra. A felhasználói név ugyanaz, mint az iskolai számítógép-hálózati felhasználói neved, a jelszót kérdezd az osztályfőnöktől!

Az órák 800, 900, 1000 és 1100 órakor kezdődnek, a szünetek 15 percesek.

Az egyes előadásokon résztvevők száma, ahogyan eddig, most is limitált. A jelentkezés során a felsőbb évesek élveznek elsőbbséget, ezért évfolyamonként csökkenő sorrendben fokozatosan nyitjuk meg a jelentkezést.

A 9-12. évfolyamon mindenkinek 4 előadást kötelező választani. A folyosókon várhatólag most nem lesznek standok, tehát mind a négy órában részt kell vennetek valamilyen előadáson.

A jelentkezés csak a következő időszakban lehetséges:
  • 2025. október 11-15-én: 12. és 11. évfolyam
  • 2025. október 14-15-én: 10. és 9. évfolyam
A jelentkezéshez be kell lépni!
minden előadás · 1. óra · 2. óra · 3. óra · 4. óra
Balázs Dániel

Eötvös Loránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász

(végzett jogász)

Bende Zétény Balázs11A, Illés Botond09A, Tóth Rita09A, Kócsó Zsófia12A, Kaszap Blanka09D, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Kovács Janka10C, Csujok Imola10C, Sánta Lilla09AJ, Szekér Anna Luca09E, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Kiss Kíra11E, Katona Róza10C, Kis Barnabás10D, Trifont Tünde Kamilla09C, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Csillik Dóra09C, Banos Benedek09C, Vedres Zsombor Zalán09C, Kelemen Orsolya09B, Mátyás Csoma10D, Babucsik Boldizsár09C, Kozári Gréta09C
Balogh Mátyás Zsolt + Rédei Regő

Óbudai Egyetem · Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar · gépészmérnök, mechatronikai mérnök, biztonságtechnikai mérnök, kiberbiztonsági mérnök

Rigó Martin11D, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Papp Endre Tamás11E, Réfi Lajos István11B, Szűcs Kitti11B, Marosi Viktória11E, Sári Tímea11B, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Zsirmik Zsanna09B, Vörös Attila10D, Juhász Jázmin09B, Kubányi Diána10D, Illés Botond09A, Szabó Zalán Zoltán10A, Szabó Bence10B, Sánta Lilla09AJ, Berta Lénárd József10C, Babucsik Boldizsár09C, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B, Kovács Máté09D, Elefánti Máté Béla10D, Dékány László11E, Nagy Hanga09AJ, Deli Zoltán Dominik09AJ, Mezei Adrián09AJ
Polgár Zsombor11B, Árvai Gergő11A, Nyerges Ábel11D, Fekete Botond12D, Asztalos Bende12A, Tóth Hunor György09B, Kanizsai Zsombor Antal09D, Nagyapáti Bence Vendel09D, Asztalos-Kiss Áron09D, Kökény Viola09B, Böde Kristóf János09D, Tóth Márton09C, Sárközi Örs10B, Becsei Soma Gábor09B, Litauszki Domonkos09D, Zhuang Keting09D, Csávolszki Milán10D, Szász Bernadett09D, Csaszny Sándor Áron09B, Dobos Dominik10D, Endre Balázs09D, Kocsis Éden09C, Jakab Mátyás10A, Nagy Bence Márk12E, Osztényi Áron10D, Bodor Benedek10D, Baán Miron11A, Fogl Balázs11A, Szalai Gábor10D, Oláh-Nagy Máté12B
Barna Lilla

Állatorvostudományi Egyetem · állatorvosi

(egyetemi életről és a felvételiről, másodéves hallgató)

Kriston Hanna11D, Borbély Maja Leona12D, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Sipos Lili12D, Dobosi Réka11B, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Csujok Imola10C, Földesi Milán10E, Földvári Csaba10E, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Sáfár Lili10C, Nagy Hanga09AJ, Petrezselyem Boglárka09AJ, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Lukács Szabolcs10E, Fakan Fanni09E, Deli Zoltán Dominik09AJ, Mezei Adrián09AJ, Farkas Emiliána Hanna09A, Ronkó Márk Balázs09AJ
Németh Kornél09D, László Kincső09D, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Kiss Kíra11E, Katona Róza10C, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Kósa Anna Zorka10E, Kozári Gréta09C, Zelei Janka09D, Molnár Enikő Blanka09C, Sáfár Lili10C, Hajkó Bálint10B, Tóth Emma Dóra09A, Borbély Bálint Imre09D, Lendvai Viktória Regina09D, Szórád Gréta Janka11A, Szűcs Viktória11A, Szerdi Tilda Júlia09C, Orosz Viktória09A, Nagy Nimród09C
Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Nagy Abonyi Szilvia11A, Barna Nóra12D, Nógrádi Mira12D, Borbély Maja Leona12D, Sipos Lili12D, Csuzi Tímea11B, Hudák Julianna11B, Józsa Csilla10A, Domokos Dóra10D, Vámos Szófia09A, Bodor Jázmin09A, Hajnal Lotti10A, Berta Bíborka10A, Ihász Ajsa Emese09B, Bódor Imola09AJ, Kaszap Blanka09D, Csikai Szonja Vanda10A, Szuetta Bíborka10E, Törőcsik Nikolett10D, Ihász Anna11B, Halmavánszki Dóra12C, Zelei Janka09D, Petyus Gabriella Réka09D, Horváth Szonja09C, Bóbis Réka09C, Orbán Viola Margit10D, Majoros Patrik11A
Csengődi Lilla09AJ, Kovács Brigitta09C, Aguh Emily09C, Burján Botond09E, Elefánti Máté Béla10D, Kovács Erik Péter11E, Molnár-Gábor Vanda09C, Baranyi Zorka09C, Berényi Flóra10C, Mihály Lilla11A, Nagy Hanga09AJ, Kiss Lili09AJ, Rózsa Eszter09AJ, Petrezselyem Boglárka09AJ, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Borbély Dóra Izabella10D, Ronkó Márk Balázs09AJ, Szloboda Gréta10A, Hraskó Nóra10A
Beálló Vera

Szegedi Tudományegyetem · Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Klinika · pszichológia

(pszichológus a szegedi Idegsebészeti Klinikán, PhD hallgató; téma: a pszichológia kevésbé közismert irányvonalai, kutatói lét, és hogy mit keres egy pszichológus a műtőben…)

Török Tibor11E, Horváth Alexa11C, Borbély Léna Katalin11C, Papp Endre Tamás11E, Barna Nóra12D, Nógrádi Mira12D, Kisznyér Sára12D, Szécsényi Annabella12D, Rab Lilla Panna12D, Reibl Hanna12D, Tóth Dávid Alexander12D, Pádár Darinka11B, Sipos Lili12D, Bágyi Laura Magdolna12A, Szöllősi Noa12A, Kertész Anna12C, Nyúl Adél10A, Szobodek Janka10A, Marsi Gréta10A, Zsirmik Zsanna09B, Cymanski Milán09B, Juhász Jázmin09B, Butsi Benedek09B, Domokos Dóra10D, Máté Ménrót09B, Rab Viktória10A, Vámos Szófia09A, Bodor Jázmin09A, Ihász Ajsa Emese09B, Trungel Dóra09D
Murai Regina11D, Rácz Vivien Vanessza11C, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Mihály Lilla11A, Koncz Laura11A, Nagy Boglárka12C, BIRÓ FRUZSINA11A, Horváth Janka12C, Kereckey Kincső12D, Szolnoki Hanna12D, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Jakab Viktória11A, Jancsik Marcell Nimród12A, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C, Kis Boglárka11D, Korita Dorina11E, Poór Lili Kata10C, Szalai Janka10C, Polgár Panna09B, Timár Csenge11E, Damásdi Adél09B, Kővágó Mira09D, Kovács Kamilla09D, Markó-Marton Lilla09D, Holló Henrietta09B, Németh Kornél09D
Bodor Enikő Bianka

Szegedi Tudományegyetem · Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar · védőnő

(harmadéves hallgató)

Gombár Dóra11D, Szécsényi Annabella12D, Rab Lilla Panna12D, Kéri Borbála10D, Jankovics Liza Nóra10D, Füleki Bianka10D, Sajber Csilla09C, Csáki Léna10D, Bernát Lili Georgina09AJ, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Gubán Viktória09E, Kiss Kíra11E, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Kővári Viktória09C, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Kozári Gréta09C, Molnár Enikő Blanka09C, Sáfár Lili10C, Rózsa Eszter09AJ, Szerdi Tilda Júlia09C, Polyák Nóra09E, Marton Korina Zaida09E
Dognai Csenge12E, Kisznyér Sára12D, Tóth Zsuzsa12E, Konkoly Panna Sára09C, Szlanka Luca10A
Csizmadia Péter

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Informatikai Kar; Gazdaságtudományi Kar · programtervező informatikus, pénzügy számvitel

Nagy Zsombor11B, Papp Endre Tamás11E, Kökény Kristóf12D, Petróczki Anna11B, Magyar Márton12A, Asztalos Bende12A, Sárközi Hunor12A, Varga Csanád12A, Marosi Viktória11E, Kollár Gergő11B, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Nagy Péter11C, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Lefor Luca12D, Samu Lotár Attila09C, Vörös Attila10D, Polgár Panna09B, Kelemen Csaba10B, Melegdi Marcell09B, Mészáros Áron09B, Farkas Norbert09B, Szenczy Zsolt Dániel09B, Vincze Zoltán09B, Magyar Bence10A, Frankó Mátyás09B, Szabó Zalán Zoltán10A, Böszörményi Bence Örs09D, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Szabó Bence10B, Kovács Janka10C, Csizmadia Máté Zoltán09C, Seregély Angéla10E
Csősz Barbara Szimonetta és Sík Laura

Szegedi Tudományegyetem · Bölcsésztudomány · pszichológia

(másodéves hallgatók)

Török Tibor11E, Horváth Alexa11C, Szőke Petra11D, Frei Liliána11E, Trungel Sára Luca11D, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Pádár Darinka11B, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Dobosi Réka11B, Kertész Anna12C, Őss Árpád09B, Deák Petronella09B, Gömöri Liliána Adrienn09A, Rab Viktória10A, Hunya Csanád09B, László Kincső09D, Nyúl Boglárka10A, Bognár Zsófia09A, Brettner Hanna09AJ, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Kócsó Zsófia12A, Punyi Bianka09B, Bera Zoé Ida10E, Lendvai Viktória Regina09D, Orosz Viktória09A, Katona Róza10C, Pomucz Ádám09E, Konkoly Panna Sára09C, Szlanka Luca10A
Tóth Anna12C, Koprivanacz Lilla Barbara12E, Fonyódi Petra12E, Koncz Laura11A, Nagy Boglárka12C, BIRÓ FRUZSINA11A, Horváth Janka12C, Kereckey Kincső12D, Markó Nóra12A, Rab Lilla Panna12D, Reibl Hanna12D, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Bencsik Botond11E, Sárközi Hunor12A, Kertész Anna12C, Kéri Borbála10D, Fábián Anna Odett10D, Józsa Csilla10A, Jankovics Liza Nóra10D, Domokos Dóra10D, Berta Bíborka10A, Markó-Marton Lilla09D, Péter Hédi09C, Szegedi Jázmin09A, Patkós rebeka09E, Hankóczi Gréta Hanna09C, Kenyeres Sára Karolina09D
Dr. Kovács Lóránt dékán úr - GAMF és Dr. Kárpáti József dékán úr - GTK Kar

Neumann János Egyetem

(a NJE általános bemutatása, specializációk)

Frei Liliána11E, Árvai Gergő11A, Asztalos Bende12A, Marosi Viktória11E, Bódor Imola09AJ, Ungurasu Bianka Vivien09AJ, Ujszászi Csenge09AJ, Takács Dóra09AJ, Sánta Lilla09AJ, Rózsa Eszter09AJ, Ronkó Márk Balázs09AJ, Prindler Lara09AJ, Petrezselyem Boglárka09AJ, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Nagy Hanga09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Mezei Adrián09AJ, Bernát Lili Georgina09AJ, Borbély Bence09AJ, Brettner Hanna09AJ, Csengődi Lilla09AJ, Deli Zoltán Dominik09AJ, Hosszú Levente09AJ, Kiss Károly09AJ, Kiss Lili09AJ, Vizer Szabolcs09E, Tóth Bálint09E, Szekér Anna Luca09E, Pomucz Ádám09E, Polyák Nóra09E, Marton Korina Zaida09E, Lázár Edina Zsanett09E, Kispál László09E, Gubán Viktória09E, Fakan Fanni09E, Burján Botond09E, Bohoda Milán09E, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Benkő Sándor László09E, Baksa Péter09E, Vakulya János10A, Szécsi Milán Árpád10E, Halmavánszki Dóra12C, Berta Lénárd József10C, Csontos Flóra10C, Cymanski Liliána09A, Csávolszki Milán10D, Dobos Dominik10D, Endre Balázs09D, Mali Levente09D, Kalán Bence10B, Rácz Jázmin10A, Fabók Frederik10A, Müller Balázs10B, Elefánti Máté Béla10D, Dékány László11E, Ráczkövi Csaba11A, Bolvári Réka11C, Patkós rebeka09E, Sajósi András11B, Lukács Szabolcs10E, Babucsik Boldizsár09C, Meskó Dávid10B
Dr. Szabó Gergely

Debreceni Egyetem · Természettudományi és Technológiai Kar · földtudomány, geográfus, térinformatikus

Boda-Papp Viktor11A, Kriston Hanna11D, Győrgy Alexandra Tímea11E, Kiss Adrienn Gréta11E, Varga Csanád12A, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Szilágyi András09A, Kelemen Csaba10B, Csomós Nimród Nándor09A, Tóth Eszter10E, Fakan Fanni09E, Baltás Janka Zsófia09A, Lakatos Alexandra Renáta11E, Benkő Sándor László09E, Burján Botond09E, Fabók Frederik10A, Müller Balázs10B, Kovács Erik Péter11E, Bohoda Milán09E, Szász Brigitta10E, Krémer Bendegúz09A, Vizer Szabolcs09E, Hajkó Bálint10B
Boda-Papp Viktor11A, Jáger Alexa Karola12E, Kollár Gergő11B, Ladányi Botond11B, Samu Lotár Attila09C, Szűcs Bence12E, Molnár Gergő12E, Bohoda Milán09E, Lukács Szabolcs10E, Vizer Szabolcs09E
Erdey Júlia, Kiss Donát

Eötvös Loránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi Kar) · földtudományok és geofizika specializáció

Boda-Papp Viktor11A, Jáger Alexa Karola12E, Kiss Adrienn Gréta11E, Győrgy Alexandra Tímea11E, Sárközi Örs10B, Elefánti Máté Béla10D, Kovács Erik Péter11E, Bohoda Milán09E, Krémer Bendegúz09A, Bende Zétény Balázs11A, Vincze Anna11D
Boda-Papp Viktor11A, Baltás Janka Zsófia09A, Lakatos Alexandra Renáta11E, Baranyi Maja09C
Fábián Lizett

Eötvös Loránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi kar) · vegyész, kvantumkémikus

(kutatás, HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont: molekuláris qubitek, kvantumszámítógép, modellezés. Korábban: ELTE, erős lézerterek, spektroszkópia. Általánosan: tanterv, laborok, kutatási lehetőségek)

Csáki Anikó11D, Bibok Zsombor11D, Németh Levente11A, Samu Lotár Attila09C, Márkus Liliána09C, Trungel Dóra09D, Péter Hédi09C, Szegedi Jázmin09A, Varga Eszter10A, Krajcsi Zolna10A, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Szabó Szonja09D, Sikár Csaba10D, Ráczkövi Csaba11A, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Telek Sámuel Márton11D
Papp Endre Tamás11E, Vörös Adrienn09B, Székely Dénes09B, Csőke Csenge09B, Vakulya János10A, Melegdi Marcell09B, Farkas Norbert09B, Szabó Bence10B, Kakas Noel10D, Gulyás László09B, Berta Lénárd József10C, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Marton Ákos10B, Varga-Zalay Bojána10C, Lancsa Fanni Denissza10C, Ónodi Anna10C, Lakatos Alexandra Renáta11E, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B
Fapál Zsombor

Eötvös Lóránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász, ügyvédi munka

(harmadéves ösztöndíjas hallgató, demonstrátor, TDK titkár, ügyvédgyakornok, jogi asszisztens; téma: tudományos munka (kutatás, oktatókkal való közreműködés, TDK mint hallgatói tudományos élet, annak szervezése stb.), a munka “világa”)

Bari Márk11D, Botra Péter10B, Kránicz Zsombor09B, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A, Varga Zoé10C, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Kiss Kíra11E, Szalai Gábor10D, Sebők Roland09B, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Csillik Dóra09C, Lancsa Fanni Denissza10C, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Berényi Flóra10C, Benkovics Zsombor09A, Hunyadi Ákos Milán09D, Mali Levente09D, Nagy Nimród09C
Bende Zétény Balázs11A, Mihály Lilla11A, BIRÓ FRUZSINA11A, Markó Csanád Zsolt12A, Frankó Johanna11D, Szabó Helga11A, Kósa Noémi12C, Kelemen Márk Zétény11C, Garbacz Hanna Terézia09A, Tóth Csenge09A, Szilágyi András09A, Molnár-Gábor Vanda09C, Holló Henrietta09B, Kiss Ibolya09A, Ladányi Alíz09A, Baranyi Zorka09C, Kenyeres Sára Karolina09D, Aguh Emily09C, Bognár Zsófia09A, Horváth Szonja09C, Kaszap Blanka09D, Bóbis Réka09C, Kiss Henriett10E, Seregély Angéla10E, Szuetta Bíborka10E
Markó Csanád Zsolt12A, Rimaszombati Zsófia11B, Kósa Noémi12C, Botra Péter10B, Farkas Emiliána Hanna09A, Gömöri Liliána Adrienn09A, Vámos Szófia09A, Bodor Jázmin09A, Pópity Dóra09A, Arató Anissa09C, Karsai Gabriella09C, Prindler Lara09AJ, Brettner Hanna09AJ, Halmavánszki Dóra12C, Kökény Izabella11B, Pótfi Lara10B, Lakos András Csongor10D, Konkoly János Csongor10D, Szerdi Tilda Júlia09C, Orosz Viktória09A
Fekete Domonkos

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Gépészmérnöki Kar · energetikai mérnök, nukleáris mérnök

(Csak 12B osztályosoknak)

Ballus Panna12B, Zsigmond Enikő12B, Zsámboki Ádám12B, Valkai Barnabás12B, Turcsán Gabriella Csenge12B, Tóth Levente12B, Takács Dávid12B, Szenczy Dorottya12B, Szabó Laura Tünde12B, Somodi Zétény12B, Prohászka Márk12B, Oláh-Nagy Máté12B, Monori Panna12B, Mohácsi Nikoletta12B, Melján Anna12B, Lovas Tekla Fanni12B, Kovács Dániel12B, Králik Réka12B, Bakos Ádám Tamás12B, Berkecz Lázár12B, Berta Villő12B, Czetka Levente Balázs12B, Czumbil Mihály Zoltán12B, Csikós Aliz12B, Décsei Marcell József12B, Gyapjas Botond12B, Győri Patrik László12B, Kajati Anikó12B, Katona Míra Rebeka12B, Kiss Huba István12B, Kiss Zsombor12B
Fekete Domonkos

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Gépészmérnöki Kar · energetikai mérnök, nukleáris mérnök

(másodéves aromenergetikai mérnök MSc hallgató; téma: energetikai képzés, egy atomerőmű legmélyebb bugyra, munka Vietnámban, akadémiai publikációk, cikkek, oktatás)

Szűcs Kitti11B, Csáki Anikó11D, Gombár Dóra11D, Rigó Martin11D, Páll Kornél Miklós12D, Kökény Kristóf12D, Réfi Lajos István11B, Sebestyén Barna11D, Ludescher Dániel Gyula11E, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Boros Barnabás László11E, Bencsik András11E, Nyerges Ábel11D, Fekete Botond12D, Bibok Zsombor11D, Gulyás László09B, Vörös Attila10D, Székely Dénes09B, Kanizsai Zsombor Antal09D, Melegdi Marcell09B, Farkas Norbert09B, Mészáros Áron09B, Szenczy Zsolt Dániel09B, Vincze Zoltán09B, Kovács Lehel László10B, Frankó Mátyás09B, Szabó Zalán Zoltán10A, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Böszörményi Bence Örs09D, Szabó Bence10B, Horváth Vilmos12D, Szabó Szonja09D, Csizmadia Máté Zoltán09C, Kökény Viola09B
Garamvölgyi István

Sorbonne Egyetem · TTK (Természettudományi kar) · fizikus, vegyész

Koprivanacz Lilla Barbara12E, Reibl Hanna12D, Tóth Dávid Alexander12D, Kenyeres Sára Karolina09D, Asztalos-Kiss Áron09D, Becsei Soma Gábor09B, Fekete Dávid09D, Csaszny Sándor Áron09B, Endre Balázs09D, Borbély Bálint Imre09D, Kovács Máté09D, Nagy Bence Márk12E, Lévay Máté Bence11A, Pomucz Ádám09E, Sándor Zsombor11B, Mányoki-Bank Bodza12A
Vízhányó Janka11D, Toldi-Szabados Dóra12D, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Németh Levente11A, Bera Zoé Ida10E, Tóth Eszter10E, Kökény Izabella11B, Litauszki Domonkos09D, Markos Emese11B, Czuczu Szilárda Éva11E, Tamasi Sámuel09D, Kovács Tamás János11D
Gonda Veronika Tünde

Workaway · nyári munka külföldön

(két hónap Andalúziában, megvalósulás, az iskolában korábban elsajátított idegennyelvek gyakorlása, kapcsolatépítés, pénztkeresés)

Török Tibor11E, Határ Nikolett12C, Dudás Kata12E, Prekopa Regina11C, Horváth Alexa11C, Gombár Dóra11D, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Mihály Lilla11A, Koncz Laura11A, Nagy Boglárka12C, BIRÓ FRUZSINA11A, Horváth Janka12C, Pintér Imola12A, Polgár Zsombor11B, Rimaszombati Zsófia11B, Szabó Zalán11B, Bukor Boglárka Dóra12A, Bicskei Petra12C, Hajdú Margaréta12D, Nagy Abigél Zita11C, Szöllősi Noa12A, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Szivós Szitara11E, Rigó Vince11D, Sári Tímea11B, Babai Amália12E, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C
Grosschmid Ármin

Pécsi Tudományegyetem · Általános Orvostudományi Kar · általános orvos szak

(az egyetem és az oda vezető út; a Semmelweis Egyetem mentőtiszt szaka, gap year, Thaiföldi önkénteskedés, Lanzarotei hotelanimátor munka, és a 2 hónapos emelt kémia érettségi felkészülés)

Szilaj Petra11D, Tóth Anna12C, Baksa Brigitta11D, Borbély Léna Katalin11C, Sztana Tímea12A, Velkei Hanna Réka12A, Kisznyér Sára12D, Reibl Hanna12D, Gyurcsik Evelin12D, Tóth Gréta11D, Fekete Lilla12A, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Pádár Balázs11C, Garbacz Hanna Terézia09A, Szórád Hanna10B, Ladányi Alíz09A, Aguh Emily09C, Végh Napsugár10D, Tapodi Lili10D, Szabó Lilla10D, Varga Johanna Fanni10D, Szabó Laura Kitti09A, Trifont Tünde Kamilla09C, Böszörményi Bence Örs09D, Ónodi Anna10C, Varga-Zalay Bojána10C, Vedres Zsombor Zalán09C, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Banos Benedek09C
Murai Regina11D, Szolnoki Hanna12D, Kis Boglárka11D, Kővágó Mira09D, Trungel Dóra09D, Németh Kornél09D, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Ihász Anna11B, Törőcsik Nikolett10D, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Benkovics Zsombor09A, Hunyadi Ákos Milán09D, Molnár Enikő Blanka09C, Petyus Gabriella Réka09D, Zelei Janka09D, Sáfár Lili10C, Hajkó Bálint10B, Tóth Emma Dóra09A, Bóbis Réka09C, Horváth Szonja09C, Lendvai Viktória Regina09D, Bera Zoé Ida10E, Kósa Anna Zorka10E, Orbán Viola Margit10D, Ráczkövi Csaba11A, Majoros Patrik11A, Bolvári Réka11C
Gulyás Gréta

Szegedi Tudományegyetem · Gyógyszerésztudományi kar · gyógyszerész, kutatás

(negyedéves gyógyszerészhallgató; téma: ösztöndíjak, saját kutatási tevékenység, gyógyszerészdiplomában rejlő lehetőségek, szakmai gyakorlat patikában és gyógyszergyárban)

Nógrádi Mira12D, Szécsényi Annabella12D, Hudák Julianna11B, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Németh Levente11A, Zsirmik Zsanna09B, Juhász Jázmin09B, Füleki Bianka10D, Damásdi Adél09B, Trungel Dóra09D, Németh Kornél09D, Sajber Csilla09C, Banos Benedek09C, Lendvai Viktória Regina09D, Burján Botond09E, Majoros Patrik11A, Csizmadia Emília09C, Konkoly Panna Sára09C
Márkus Liliána09C, Zag Márk Levente09B, Péter Hédi09C, Varga Eszter10A, Krajcsi Zolna10A, Hajdú Gréta10E, Sebők Roland09B, Nagyapáti Bence Vendel09D, Sikár Csaba10D, Becsei Soma Gábor09B, Hunyadi Ákos Milán09D, Csaszny Sándor Áron09B, Varga Johanna Fanni10D, Nagy Nóra10D, Orbán Viola Margit10D, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Hajnal Lotti10A
Gulyás-Kis Zsófia

Óbudai Egyetem · Ybl Miklós Építéstudományi Kar · építészmérnök BSc

Horváth Zsombor11D, Markó Nóra12A, Boros Barnabás László11E, Vincze Szonja12C, Őss Árpád09B, Deák Petronella09B, Vörös Adrienn09B, Varas-Tóth Léna Veronika10B, Máté Ménrót09B, Holló Henrietta09B, Hunya Csanád09B, Csorba Áron09A, Vakulya János10A, Pópity Dóra09A, Csőke Csenge09B, Bódor Imola09AJ, Sztana Nikolett10A, Horváth Vilmos12D, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Sánta Lilla09AJ, Csomor Babett10B, Pótfi Lara10B, Ónodi Anna10C, Varga-Zalay Bojána10C, Kele Gellért09A, Csontos Flóra10C, Sikár Csaba10D, Prohászka Csanád11C, Téti Zsombor12E
Rosner Eliza11D, Bukor Boglárka Dóra12A, Vég Levente Lajos11D, Mányoki-Bank Bodza12A, Sándor Zsombor11B, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Józsa Csilla10A, Mányoki-Bank Barna09B, Fekete Ádám10B, Gömöri Ádám10B, Berta Bíborka10A, Kubányi Diána10D, Kelemen Csaba10B, Tóth Rita09A, Kis Luca Rebeka11D, Rimóczi Csanád10B, Földesi Milán10E, Földvári Csaba10E, Kis Barnabás10D, Balla Kristóf10B, Böde Kristóf János09D, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Hankóczi Gréta Hanna09C, Banos Benedek09C, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Tóth Márton09C, Marton Ákos10B, Mátyás Csoma10D
Hegedüs Marietta

általános tudnivalók a pontszámítás szabályairól

Török Tibor11E, Határ Nikolett12C, Prekopa Regina11C, Horváth Alexa11C, Borbély Léna Katalin11C, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Frei Liliána11E, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Rosner Eliza11D, Sztana Tímea12A, Nagy Zsombor11B, Bari Márk11D, Trungel Sára Luca11D, Juhász Szabolcs András12C, Velkei Hanna Réka12A, Barna Nóra12D, Nógrádi Mira12D, Borbély Maja Leona12D, Szécsényi Annabella12D, Toldi-Szabados Dóra12D, Gyurcsik Evelin12D, Koncz Bence12D, Nagy Abigél Zita11C, Tóth Gréta11D, Vég Levente Lajos11D, Gujdár Vanda12A, Fekete Lilla12A, Sipos Lili12D, Szente-Varga Dóra12A, Mányoki-Bank Bodza12A, Csuzi Tímea11B, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Bágyi Laura Magdolna12A, Sándor Zsombor11B, Jakab Viktória11A, Pádár Balázs11C, Jancsik Marcell Nimród12A, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Nagy Péter11C, Kósa Levente11B, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C, Vincze Szonja12C, Lefor Luca12D, Garbacz Hanna Terézia09A, Polgár Panna09B, Máté Ménrót09B, Füleki Bianka10D, Tóth Csenge09A, Szilágyi András09A, Bálint Gábor Mátyás09B, Csomós Nimród Nándor09A, Punyi Bianka09B, Pfalczer Kinga10E, Tímár Zsanett10E, Csizmadia Máté Zoltán09C, Seregély Angéla10E, Szuetta Bíborka10E, Földvári Csaba10E, Földesi Milán10E, Szécsi Milán Árpád10E, Szabó Laura Kitti09A, Túri Anna12C, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A
Horváth Ádám

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · VBK (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) · vegyészmérnöki, doktoráns

Páll Kornél Miklós12D, Tóth Dávid Alexander12D, Horváth Vilmos12D, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Marton Ákos10B, Zita Vivien10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Lancsa Fanni Denissza10C, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Varga Zoé10C, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Pótfi Lara10B
Juhász Márk Hunor

ELTE + Bolyai szakkollégium · TTK (Természettudományi kar) · matematikus, alkalmazott matematikus

Kollár Gergő11B, Máté Ménrót09B, Bálint Gábor Mátyás09B, Kenyeres Sára Karolina09D, Hajdú Gréta10E, Bodor Benedek10D, Szalai Gábor10D, Osztényi Áron10D, Asztalos-Kiss Áron09D, Zhuang Keting09D, Szász Bernadett09D, Endre Balázs09D, Lakos András Csongor10D, Konkoly János Csongor10D, Tamasi Sámuel09D, Borbély Dóra Izabella10D
Rigó Martin11D, Frankó Johanna11D, Kökény Kristóf12D, Ludescher Dániel Gyula11E, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Bencsik András11E, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Dobosi Réka11B, Zsirmik Zsanna09B, Juhász Jázmin09B, Csorba Áron09A, Kovács Lehel László10B, Fakan Fanni09E, Fekete Dávid09D, Zita Vivien10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Baksa Péter09E, Krémer Bendegúz09A
Karancsi Dominik

Eötvös Loránd Tudományegyetem · BTK (Bölcsészettudományi Kar) · régészet

(végzős hallgató)

Szőke Petra11D, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Toldi-Szabados Dóra12D, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Kertész Anna12C, Józsa Csilla10A, Márkus Liliána09C, Rab Viktória10A, Berta Bíborka10A, Kubányi Diána10D, Szloboda Gréta10A, Nyúl Boglárka10A, Péter Hédi09C, Csomós Nimród Nándor09A, Prindler Lara09AJ, Hraskó Nóra10A, Tóth Eszter10E, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Szekér Anna Luca09E, Ónodi Dorina10E, Babucsik Boldizsár09C, Cymanski Liliána09A, Nagy Nóra10D, Baltás Janka Zsófia09A, Lakatos Alexandra Renáta11E, Markos Emese11B
Keserű Marcell

Copenhagen Business School · BSc International Business and Politics · International Business and Politics-focus on Investment banking and Private Equity

(másodéves hallgató, tanulmányok külföldön, egyetemi élet, előnyök)

Rosner Eliza11D, Benák Virág11C, Árvai Gergő11A, Nyerges Ábel11D, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Kis Ernő12A, Poór Lili Kata10C, Marsi Gréta10A, Szalai Janka10C, Mányoki-Bank Barna09B, Tóth Hunor György09B, Princz-Jakovics Ádám10B, Bodor Jázmin09A, Hajnal Lotti10A, Kiss Ibolya09A, Bálint Gábor Mátyás09B, Zag Márk Levente09B, Polgár Márk09B, Bognár Zsófia09A, Tóth Rita09A, Takács Dóra09AJ, Fazekas Vanda10A, Kovács Lehel László10B, Csikai Szonja Vanda10A, Kiss Henriett10E, Gyenes Dorottya10A, Pfalczer Kinga10E, Tímár Zsanett10E
Horváth Zsombor11D, Nemetz Mirella Krisztina12C, Nagy Zsombor11B, Rimaszombati Zsófia11B, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Szabó Zalán11B, Bicskei Petra12C, Hajdú Margaréta12D, Koncz Bence12D, Arany Virág11D, Szente-Varga Dóra12A, Petróczki Anna11B, Kiss Adrienn Gréta11E, Győrgy Alexandra Tímea11E, Sárközi Hunor12A, Varga Csanád12A, Tóth Félix12A, Jancsik Marcell Nimród12A, Kollár Gergő11B, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Rigó Vince11D, Nagy Vilmos12A, Kósa Levente11B, Nagy Péter11C, Ladányi Botond11B, Korita Dorina11E, Botra Péter10B, Varas-Tóth Léna Veronika10B
Lángné Dr. Lázi Márta

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

(a BME általános bemutatása, specializációk)

Horváth Zsombor11D, Rosner Eliza11D, Nagy Zsombor11B, Vízhányó Janka11D, Árvai Gergő11A, Sebestyén Barna11D, Ludescher Dániel Gyula11E, Arany Virág11D, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Boros Barnabás László11E, Vég Levente Lajos11D, Mányoki-Bank Bodza12A, Sándor Zsombor11B, Kósa Levente11B, Ladányi Botond11B, Vincze Szonja12C, Kis Ernő12A, Mányoki-Bank Barna09B, Fekete Ádám10B, Gömöri Ádám10B, Frankó Mátyás09B, Szenczy Zsolt Dániel09B, Vincze Zoltán09B, Rimóczi Csanád10B, Csizmadia Máté Zoltán09C, Seregély Angéla10E, Túri Anna12C, Csomor Babett10B, Kökény Viola09B, Balla Kristóf10B, Kelemen Orsolya09B, Becsei Soma Gábor09B, Csaszny Sándor Áron09B, Dudás Mihály09C, Mali Levente09D, Mészáros Áron09B, Jakab Mátyás10A, Kalán Bence10B, Pópity Emília10A, Borbély Bálint Imre09D, Rácz Jázmin10A, Czuczu Szilárda Éva11E, Baán Miron11A, Fogl Balázs11A, Prohászka Csanád11C, Kelemen Márk Zétény11C, Sajósi András11B, Nagy Nimród09C, Kovács Tamás János11D, Gulyás Andor10B, Meskó Dávid10B
Mészáros Levente

Eötvös Lóránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi kar) · biológus

(harmadéves hallgató; téma: biológus szakma, továbbtanulás itthon és külföldön)

Szilaj Petra11D, Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Nagy Abonyi Szilvia11A, Kriston Hanna11D, Pádár Darinka11B, Hudák Julianna11B, Illés Gerda Nóra12E, Márkus Liliána09C, Damásdi Adél09B, Kovács Kamilla09D, László Kincső09D, Kelemen Csaba10B, Sajber Csilla09C, Krajcsi Zolna10A, Varga Eszter10A, Csikai Szonja Vanda10A, Gyenes Dorottya10A, Szabó Szonja09D, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Böszörményi Bence Örs09D, Sikár Csaba10D, Nagy Nóra10D, Varga Johanna Fanni10D, Baltás Janka Zsófia09A, Mali Levente09D, Varga Zoé10C, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Borbély Bálint Imre09D, Benkő Sándor László09E
Mészáros Virág

Eötvös Loránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász, ügyvédjelölt

(egy budapesti ügyvédi iroda ügyvédjelöltje)

Markó Csanád Zsolt12A, Szabó Helga11A, Kósa Noémi12C, Arany Virág11D, Szente-Varga Dóra12A, Kelemen Márk Zétény11C, Korita Dorina11E, Timár Csenge11E, Tóth Csenge09A, Szilágyi András09A, Molnár-Gábor Vanda09C, Baranyi Zorka09C, Karsai Gabriella09C, Bóbis Réka09C, Brettner Hanna09AJ, Kócsó Zsófia12A, Bera Zoé Ida10E, Halmavánszki Dóra12C, Kökény Izabella11B, Szabó Laura Kitti09A, Tóth Márton09C, Kocsis Éden09C, Jakab Mátyás10A, Kalán Bence10B, Pópity Emília10A, Rácz Jázmin10A, Kósa Anna Zorka10E, Berbekár Johanna10A, Szórád Gréta Janka11A, Szűcs Viktória11A
Bende Zétény Balázs11A, Rimaszombati Zsófia11B, Benák Virág11C, Szöllősi Noa12A, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Botra Péter10B, Vörös Adrienn09B, Princz-Jakovics Ádám10B, Zag Márk Levente09B, Csőke Csenge09B, Melegdi Marcell09B, Farkas Norbert09B, Takács Dóra09AJ, Fazekas Vanda10A, Gyenes Dorottya10A, Kiss Henriett10E, Tímár Zsanett10E, Pfalczer Kinga10E, Földesi Milán10E, Földvári Csaba10E, Szécsi Milán Árpád10E, Kovács Brigitta09C, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Ujszászi Csenge09AJ, Csillik Dóra09C, Berényi Flóra10C
Mikola Gergely

International Personal Finance Plc.

Hajdú Margaréta12D, Nagy Vilmos12A, Bicskei Petra12C, Borbély Bence09AJ, Kovács Lujza10E
Kiss Károly09AJ, Hosszú Levente09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Csontos Flóra10C, Dudás Mihály09C, Fabók Frederik10A, Rácz Jázmin10A, Müller Balázs10B, Berbekár Johanna10A, Szűcs Viktória11A, Szórád Gréta Janka11A, Kovács Máté09D, Bedőcs Zsombor09D, Dékány László11E, Hajma András12E, Lázár Edina Zsanett09E, Prohászka Csanád11C, Zsigmond Enikő12B, Baracskai Zorka12D, Mezei Adrián09AJ, Deli Zoltán Dominik09AJ, Polyák Nóra09E, Marton Korina Zaida09E, Borbély Bence09AJ, Szász Brigitta10E, Kelemen Márk Zétény11C, Van Malderen Remco11C, Nagy Nimród09C, Marsi Gréta10A, Fazekas Vanda10A
Monori János Bence

KTH Royal Institute of Technology, Stockholm · EECS - Villamosmérnöki és számítástudományi kar · Machine Learning engineer, mechatronikai mérnök

(BMEs, mechatronikai mérnöki alapképzés, svédországi mestertanulmányok)

Rigó Martin11D, Páll Kornél Miklós12D, Fekete Botond12D, Gulyás László09B, Kanizsai Zsombor Antal09D, Székely Dénes09B, Ladányi Alíz09A, Nagyapáti Bence Vendel09D, Kiss Lili09AJ, Berta Lénárd József10C, Böde Kristóf János09D, Kiss Károly09AJ, Hosszú Levente09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Litauszki Domonkos09D, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B, Fabók Frederik10A, Müller Balázs10B, Szűcs Bence12E, Bedőcs Zsombor09D, Czuczu Szilárda Éva11E, Molnár Gergő12E, Lázár Edina Zsanett09E, Tamasi Sámuel09D
Polgár Zsombor11B, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Kis Ernő12A, Őss Árpád09B, Samu Lotár Attila09C, Princz-Jakovics Ádám10B, Csorba Áron09A, Hunya Csanád09B, Kovács Janka10C, Csujok Imola10C, Asztalos-Kiss Áron09D, Kovács Máté09D, Van Malderen Remco11C, Vincze Anna11D, Gulyás Andor10B
Nagy Miklós

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Gépészmérnöki Kar · gépészmérnök

(harmadéves gépészmérnök hallgató; a BME Motorsport egyetemi versenycsapat tagja, belsőégésű Formula Student versenyautót építenek)

Polgár Zsombor11B, Fekete Botond12D, Kanizsai Zsombor Antal09D, Kiss Lili09AJ, Kakas Noel10D, Kis Barnabás10D, Böde Kristóf János09D, Mátyás Csoma10D, Nagyapáti Bence Vendel09D, Litauszki Domonkos09D, Fekete Dávid09D, Csávolszki Milán10D, Csorba Áron09A, Hosszú Levente09AJ, Kiss Károly09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Bedőcs Zsombor09D, Lévay Máté Bence11A, Petrezselyem Boglárka09AJ, Lukács Szabolcs10E, Horváth András09A, Vincze Anna11D, Ronkó Márk Balázs09AJ
Horváth Zsombor11D, Csáki Anikó11D, Vízhányó Janka11D, Réfi Lajos István11B, Sebestyén Barna11D, Boros Barnabás László11E, Kovács Dániel12B, Szűcs Kitti11B, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Kis Ernő12A, Őss Árpád09B, Fekete Ádám10B, Mányoki-Bank Barna09B, Gömöri Ádám10B, Holló Henrietta09B, Hunya Csanád09B, Mészáros Áron09B, Rimóczi Csanád10B, Szabó Zalán Zoltán10A, Horváth Vilmos12D, Végh Napsugár10D, Szabó Lilla10D, Tapodi Lili10D, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Csomor Babett10B, Balla Kristóf10B, Kele Gellért09A, Vincze Anna11D
Pancza Zsófia

Semmelweis Egyetem · Általános Orvostudományi Kar · általános orvos

Szilaj Petra11D, Baksa Brigitta11D, Trungel Sára Luca11D, Szolnoki Hanna12D, Barna Nóra12D, Gyurcsik Evelin12D, Tóth Gréta11D, Pádár Darinka11B, Pádár Balázs11C, Illés Gerda Nóra12E, Tóth Zsuzsa12E, Kis Boglárka11D, Fábián Anna Odett10D, Garbacz Hanna Terézia09A, Szórád Hanna10B, Domokos Dóra10D, Vámos Szófia09A, Kővágó Mira09D, Markó-Marton Lilla09D, Kovács Kamilla09D, Szegedi Jázmin09A, Krajcsi Zolna10A, Varga Eszter10A, Punyi Bianka09B, Szabó Szonja09D, Végh Napsugár10D, Szabó Lilla10D, Tapodi Lili10D, Varga Johanna Fanni10D, Katona Róza10C
Tóth Anna12C, Murai Regina11D, Koncz Laura11A, Sztana Tímea12A, Gujdár Vanda12A, Fekete Lilla12A, Bencsik Botond11E, Csuzi Tímea11B, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Vörös Adrienn09B, Füleki Bianka10D, Damásdi Adél09B, Bálint Gábor Mátyás09B, Csőke Csenge09B, Fazekas Vanda10A, Csikai Szonja Vanda10A, Gyenes Dorottya10A, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Bodor Benedek10D, Szalai Gábor10D, Osztényi Áron10D, Csomor Babett10B, Pótfi Lara10B, Trifont Tünde Kamilla09C, Ónodi Anna10C, Varga-Zalay Bojána10C, Vedres Zsombor Zalán09C, Lancsa Fanni Denissza10C
Pedagógiai szakszolgálat

(Csak 12B és 12E osztályosoknak)

Ballus Panna12B, Zsigmond Enikő12B, Zsámboki Ádám12B, Valkai Barnabás12B, Turcsán Gabriella Csenge12B, Tóth Levente12B, Takács Dávid12B, Szenczy Dorottya12B, Szabó Laura Tünde12B, Somodi Zétény12B, Prohászka Márk12B, Oláh-Nagy Máté12B, Monori Panna12B, Mohácsi Nikoletta12B, Melján Anna12B, Lovas Tekla Fanni12B, Kovács Dániel12B, Králik Réka12B, Bakos Ádám Tamás12B, Berkecz Lázár12B, Berta Villő12B, Czetka Levente Balázs12B, Czumbil Mihály Zoltán12B, Csikós Aliz12B, Décsei Marcell József12B, Gyapjas Botond12B, Győri Patrik László12B, Kajati Anikó12B, Katona Míra Rebeka12B, Kiss Huba István12B, Kiss Zsombor12B, Tóth Zsuzsa12E, Téti Zsombor12E, Szűcs Bence12E, Szabó Emese12E, Nagy Klaudia12E, Nagy Bence Márk12E, Molnár Gergő12E, László Enikő12E, Koprivanacz Lilla Barbara12E, Jakab Jázmin12E, Jáger Alexa Karola12E, Illés Gerda Nóra12E, Hajma András12E, Fonyódi Petra12E, Dudás Kata12E, Dognai Csenge12E, Deák Leila12E, Babai Amália12E
Ballus Panna12B, Zsigmond Enikő12B, Zsámboki Ádám12B, Valkai Barnabás12B, Turcsán Gabriella Csenge12B, Tóth Levente12B, Takács Dávid12B, Szenczy Dorottya12B, Szabó Laura Tünde12B, Somodi Zétény12B, Prohászka Márk12B, Oláh-Nagy Máté12B, Monori Panna12B, Mohácsi Nikoletta12B, Melján Anna12B, Lovas Tekla Fanni12B, Kovács Dániel12B, Králik Réka12B, Bakos Ádám Tamás12B, Berkecz Lázár12B, Berta Villő12B, Czetka Levente Balázs12B, Czumbil Mihály Zoltán12B, Csikós Aliz12B, Décsei Marcell József12B, Gyapjas Botond12B, Győri Patrik László12B, Kajati Anikó12B, Katona Míra Rebeka12B, Kiss Huba István12B, Kiss Zsombor12B, Tóth Zsuzsa12E, Téti Zsombor12E, Szűcs Bence12E, Szabó Emese12E, Nagy Klaudia12E, Nagy Bence Márk12E, Molnár Gergő12E, László Enikő12E, Koprivanacz Lilla Barbara12E, Jakab Jázmin12E, Jáger Alexa Karola12E, Illés Gerda Nóra12E, Hajma András12E, Fonyódi Petra12E, Dudás Kata12E, Dognai Csenge12E, Deák Leila12E, Babai Amália12E
Pedagógiai szakszolgálat

(Csak 12E osztályosoknak)

Téti Zsombor12E, Nagy Klaudia12E, Deák Leila12E
Rácz Anna

Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · TTK (Természettudományi Kar), VBK (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) · biológus alapszak, környezetmérnök mesterszak

Tóth Anna12C, Kereckey Kincső12D, Bencsik Botond11E, Csuzi Tímea11B, Bágyi Laura Magdolna12A, Jakab Viktória11A, Jancsik Marcell Nimród12A, Hajdú Gréta10E, Trifont Tünde Kamilla09C, Vedres Zsombor Zalán09C, Marton Ákos10B, Zhuang Keting09D, Szász Bernadett09D, Tóth Emma Dóra09A, Benkő Sándor László09E, Domján Noémi Dóra12D, Baracskai Zorka12D, Koncz Bence12D, Dudás Mihály09C
Süveges Roland

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · VBK (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) · vegyészmérnök

Páll Kornél Miklós12D, Tóth Dávid Alexander12D, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Németh Levente11A, Markos Emese11B, Csizmadia Emília09C, Kránicz Zsombor09B, Tamasi Sámuel09D, Tóth Bálint09E, Kispál László09E, Gulyás Andor10B, Horváth András09A
Szabó-Kamp Ágnes

Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft · Mercedes-Benz Academy Kecskemét · duális egyetemi képzés

(a duális képzés lényege, előnyei)

Juhász Szabolcs András12C, Magyar Bence10A, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Varga Dóra Tímea12C, Varga Zoé10C, Kakas Noel10D, Sárközi Örs10B, Berényi Flóra10C, Fekete Dávid09D, Kovács Erik Péter11E, Csizmadia Emília09C, Kovács Lujza10E
Győrgy Alexandra Tímea11E, Kiss Adrienn Gréta11E, Magyar Márton12A, Varga Csanád12A, Cymanski Milán09B, Vörös Attila10D, Butsi Benedek09B, Ladányi Alíz09A, Sebők Roland09B, Cymanski Liliána09A, Munkácsy Boglárka09C, Czuczu Szilárda Éva11E, Bognár Zsófia09A, Sajósi András11B, Nyúl Boglárka10A, Rab Viktória10A, Sztana Nikolett10A
Szentesi Nóra, Faragó Bulcsú

Nemzeti Közszolgálati Egyetem · Államtudományi - és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar · nemzetközi igazgatás, nemzetközi biztonság és védelempolitika

(ugyanazon egyetem két szakának bemutatása; téma: egyetemi élet, felvételi)

Bari Márk11D, Szabó Helga11A, Koncz Bence12D, Tóth Félix12A, Nagy Péter11C, Nyúl Adél10A, Szobodek Janka10A, Marsi Gréta10A, Kránicz Zsombor09B, Polgár Márk09B, Tóth Rita09A, Csengődi Lilla09AJ, Kis Luca Rebeka11D, Kökény Izabella11B, Kele Gellért09A, Hankóczi Gréta Hanna09C, Tóth Márton09C, Benkovics Zsombor09A, Hunyadi Ákos Milán09D, Nagy Nóra10D, Kocsis Éden09C, Tóth Emma Dóra09A, Berbekár Johanna10A, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A, Munkácsy Boglárka09C, Baranyi Maja09C, Lázár Edina Zsanett09E, Domján Noémi Dóra12D, Baracskai Zorka12D
Szilvási Nóra

ELTE · Informatikai Kar · programtervező informatikus

Baksa Brigitta11D, Kriston Hanna11D, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Sári Tímea11B, Lefor Luca12D, Illés Botond09A, Csomós Nimród Nándor09A, Sztana Nikolett10A, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Ónodi Dorina10E, Csillik Dóra09C, Horváth András09A, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B, Jakab Mátyás10A, Kele Gellért09A, Bedőcs Zsombor09D, Prohászka Csanád11C, Domján Noémi Dóra12D, Baracskai Zorka12D, Szász Brigitta10E
Kökény Kristóf12D, Asztalos Bende12A, Magyar Márton12A, Sárközi Hunor12A, Tóth Hunor György09B, Gulyás László09B, Cymanski Milán09B, Butsi Benedek09B, Székely Dénes09B, Vakulya János10A, Kovács Lehel László10B, Kovács Janka10C, Csujok Imola10C, Sebők Roland09B, Csontos Flóra10C, Sárközi Örs10B, Cymanski Liliána09A, Dobos Dominik10D, Patkós rebeka09E, Tóth Bálint09E, Kispál László09E, Van Malderen Remco11C
Szita János Levente

Neumann János Egyetem · GAMF Műszaki és Informatikai Kar · mérnökinformatikus

Juhász Szabolcs András12C, Cymanski Milán09B, Butsi Benedek09B, Illés Botond09A, Szécsi Milán Árpád10E, Kakas Noel10D, Kis Barnabás10D, Mátyás Csoma10D, Csávolszki Milán10D, Dobos Dominik10D, Borbély Bence09AJ, Szász Brigitta10E, Van Malderen Remco11C, Konkoly János Csongor10D, Lakos András Csongor10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Zita Vivien10D, Orbán Viola Margit10D, Bolvári Réka11C, Vizer Szabolcs09E, Gulyás Andor10B
Tálos Lili Anna

Pécsi Tudományegyetem · Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar · kommunikáció- és médiatudomány + filmelmélet-filmtörténet minor

Határ Nikolett12C, Prekopa Regina11C, Ágó Lili Sára11C, Szőke Petra11D, Rácz Vivien Vanessza11C, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Nagy Boglárka12C, Horváth Janka12C, Benák Virág11C, Markó Nóra12A, Nagy Abigél Zita11C, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Szivós Szitara11E, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Dobosi Réka11B, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C, Vincze Szonja12C, Poór Lili Kata10C, Szalai Janka10C, Tóth Hunor György09B, Farkas Emiliána Hanna09A, Timár Csenge11E, Pópity Dóra09A, Karsai Gabriella09C, Szegedi Jázmin09A, Kócsó Zsófia12A
Prekopa Regina11C, Ágó Lili Sára11C, Nemetz Mirella Krisztina12C, Juhász Szabolcs András12C, Bukor Boglárka Dóra12A, Frankó Johanna11D, Markó Nóra12A, Toldi-Szabados Dóra12D, Kósa Noémi12C, Nagy Abigél Zita11C, Bencsik András11E, Nyerges Ábel11D, Szente-Varga Dóra12A, Pintér Imola12A, Bágyi Laura Magdolna12A, Gujdár Vanda12A, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Fábián Anna Odett10D, Varas-Tóth Léna Veronika10B, Farkas Emiliána Hanna09A, Tóth Csenge09A, Molnár-Gábor Vanda09C, Kiss Ibolya09A, Pópity Dóra09A, Arató Anissa09C, Karsai Gabriella09C, Baranyi Zorka09C, Prindler Lara09AJ, Kósa Anna Zorka10E
Tekes János

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · TTK (Természettudományi kar) · fizika

Szűcs Kitti11B, Csáki Anikó11D, Vízhányó Janka11D, Frankó Johanna11D, Réfi Lajos István11B, Sebestyén Barna11D, Ludescher Dániel Gyula11E, Vég Levente Lajos11D, Bencsik András11E, Fekete Ádám10B, Gömöri Ádám10B, Rimóczi Csanád10B, Bodor Benedek10D, Osztényi Áron10D, Balla Kristóf10B, Horváth András09A, Baksa Péter09E, Dékány László11E, Tóth Bálint09E, Kispál László09E
Zhuang Keting09D, Szász Bernadett09D, Krémer Bendegúz09A, Telek Sámuel Márton11D
Tóth Kincső

Szegedi Tudományegyetem · Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar · gyógytornász

(végzős hallgató)

Dognai Csenge12E, Deák Leila12E, Fonyódi Petra12E, Ágó Lili Sára11C, Frei Liliána11E, Kisznyér Sára12D, Rab Lilla Panna12D, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Nyúl Adél10A, Szobodek Janka10A, Gömöri Liliána Adrienn09A, László Kincső09D, Arató Anissa09C, Horváth Szonja09C, Szuetta Bíborka10E, Kovács Brigitta09C, Kökény Viola09B, Kővári Viktória09C, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Hankóczi Gréta Hanna09C, Kelemen Orsolya09B, Kozári Gréta09C, Petyus Gabriella Réka09D, Molnár Enikő Blanka09C, Szerdi Tilda Júlia09C, Orosz Viktória09A, Patkós rebeka09E, Nagy Klaudia12E, Baán Miron11A, Fogl Balázs11A
Nagy Abonyi Szilvia11A, Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Pintér Imola12A, Velkei Hanna Réka12A, Kereckey Kincső12D, Jakab Viktória11A, Kéri Borbála10D, Jankovics Liza Nóra10D, Polgár Panna09B, Szórád Hanna10B, Markó-Marton Lilla09D, Nyúl Boglárka10A, Sajber Csilla09C, Csáki Léna10D, Szloboda Gréta10A, Hraskó Nóra10A, Punyi Bianka09B, Pfalczer Kinga10E, Tímár Zsanett10E, Törőcsik Nikolett10D, Ihász Anna11B, Végh Napsugár10D, Tapodi Lili10D, Szabó Lilla10D, Túri Anna12C, Borbély Dóra Izabella10D, Konkoly Panna Sára09C, Szlanka Luca10A
Tóth Zsanna ELMARAD

Nemzeti Közszolgálati Egyetem · Rendészettudományi Kar · pénzügyőr hallgató főtörzsőrmester, harmadéves

(adó- és pénzügyi nyomozó, téma: a hivatásos tanulmányok, a hivatásos lét, nyomozati ügyek)

Nemetz Mirella Krisztina12C, Tóth Félix12A, Nagy Vilmos12A, Kósa Levente11B, Ladányi Botond11B, Túri Anna12C, Varga Dóra Tímea12C, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Hajma András12E, Sajósi András11B, Kovács Tamás János11D, Telek Sámuel Márton11D
Tóth-Kovács Lili

Budapesti Corvinus Egyetem · Departments of the Institute of Global Studies · nemzetközi tanulmányok

(elsőéves hallgató, felvételi, egyetemi élet)

Rácz Vivien Vanessza11C, Nemetz Mirella Krisztina12C, Pintér Imola12A, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Szabó Zalán11B, Bicskei Petra12C, Benák Virág11C, Hajdú Margaréta12D, Arany Virág11D, Kiss Zsombor12B, Petróczki Anna11B, Szöllősi Noa12A, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Marosi Viktória11E, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Berkecz Lázár12B, Domján Noémi Dóra12D, Nyúl Adél10A, Korita Dorina11E, Szobodek Janka10A, Varas-Tóth Léna Veronika10B, Szórád Hanna10B, Timár Csenge11E, Princz-Jakovics Ádám10B, Hajnal Lotti10A, Kiss Ibolya09A, Zag Márk Levente09B, Polgár Márk09B, Magyar Bence10A, Szenczy Zsolt Dániel09B, Frankó Mátyás09B, Vincze Zoltán09B
Újvári Fanni

Mathias Corvinus Collegium Alapítvány · Középiskolás Program

(9-10. évfolyam: Költő a karrierúton? – Miért jó irodalmárként, művészként az MCC-ben?-beszélgetés Melján Annával, a KJG tanulójával, a Középiskolás Program diákjával)

Trungel Sára Luca11D, Bari Márk11D, Magyar Márton12A, Kránicz Zsombor09B, Polgár Márk09B, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Zita Vivien10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Dudás Mihály09C, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Kocsis Éden09C, Pópity Emília10A, Berbekár Johanna10A, Munkácsy Boglárka09C, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Lakos András Csongor10D, Konkoly János Csongor10D
Újvári Fanni

Mathias Corvinus Collegium Alapítvány · Középiskolás Program

(9-10. évfolyam: Útkeresés határok nélkül – pálya, ami rólad szól – interaktívan az MCC-ről. Beszélni és hallgatni: a vitakultúra két arca a középiskolában - Vitakultúra fejlesztése a Középiskolás Programban)

Gubán Viktória09E, Marton Korina Zaida09E, Polyák Nóra09E, Munkácsy Boglárka09C, Baranyi Maja09C, Kovács Lujza10E, Borbély Dóra Izabella10D, Szlanka Luca10A, Meskó Dávid10B
Váradi Dorottya ELMARAD

Pázmány Péter Katolikus Egyetem · Társadalomtudományi Kar · légiutas-kísérő; kommunikàció- és médiatudományi szak

(jelenleg légiutas-kísérő, emellett levelező tagozaton kommunikációt tanul; interaktív előadás: a légiközlekedési szakma mindennapjai, gyakorlati kommunikációs tanácsok; beszélgetés, rövid szerepjátékok és kérdezz-felelek)

Gombár Dóra11D, Tóth Félix12A, Szivós Szitara11E, Rigó Vince11D, Nagy Vilmos12A, Sári Tímea11B, Babai Amália12E, Deák Petronella09B, Poór Lili Kata10C, Szalai Janka10C, Ihász Ajsa Emese09B, Kubányi Diána10D, Csáki Léna10D, Bódor Imola09AJ, Takács Dóra09AJ, Kiss Henriett10E, Kis Luca Rebeka11D, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Ujszászi Csenge09AJ, Bernát Lili Georgina09AJ, Gubán Viktória09E, Kővári Viktória09C, Telek Sámuel Márton11D, Bibok Zsombor11D, Kovács Tamás János11D
Varga Laura Lotti

Semmelweis Egyetem · Fogorvostudományi Kar · fogorvos

(másodéves hallgató)

Murai Regina11D, Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Nagy Abonyi Szilvia11A, Borbély Léna Katalin11C, Sztana Tímea12A, Velkei Hanna Réka12A, Gujdár Vanda12A, Fekete Lilla12A, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Bibok Zsombor11D, Kéri Borbála10D, Jankovics Liza Nóra10D, Ihász Ajsa Emese09B, Csáki Léna10D, Kaszap Blanka09D, Aguh Emily09C, Törőcsik Nikolett10D, Ihász Anna11B, Ujszászi Csenge09AJ, Bernát Lili Georgina09AJ, Zelei Janka09D, Hajkó Bálint10B, Ráczkövi Csaba11A, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Rózsa Eszter09AJ, Rácz Vivien Vanessza11C, Kis Luca Rebeka11D, Csengődi Lilla09AJ
Szilaj Petra11D, Szolnoki Hanna12D, Borbély Maja Leona12D, Gyurcsik Evelin12D, Tóth Gréta11D, Hudák Julianna11B, Pádár Balázs11C, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Kis Boglárka11D, Deák Petronella09B, Fábián Anna Odett10D, Gömöri Liliána Adrienn09A, Kővágó Mira09D, Kovács Kamilla09D, Arató Anissa09C, Kovács Brigitta09C, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A, Szabó Laura Kitti09A, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Kővári Viktória09C, Benkovics Zsombor09A, Petyus Gabriella Réka09D, Kelemen Orsolya09B, Lévay Máté Bence11A, Baán Miron11A, Majoros Patrik11A, Fogl Balázs11A
Zugor Valentina

Károli Gáspár Református Egyetem / Japán Alapítvány · Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar · kommunikáció és médiatudomány alapszak, japanológia mesterszak, japánul beszélő programszervező

(a mesterszak elvégzése alatt és után ötször egy év tanulmány és szakmai gyakorlat Ázsiában (Japán, Dél-Korea, Tajvan); harmadik év a japán kulturális intézetben (Japán Alapítvány))

Határ Nikolett12C, Szabó Zalán11B, Bencsik Botond11E, Petróczki Anna11B, Szivós Szitara11E, Rigó Vince11D, Lefor Luca12D, Magyar Bence10A, Hraskó Nóra10A, Szloboda Gréta10A, Sztana Nikolett10A, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Varga Dóra Tímea12C, Szekér Anna Luca09E, Ónodi Dorina10E, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Markos Emese11B, Baksa Péter09E, Szűcs Viktória11A, Szórád Gréta Janka11A, Bolvári Réka11C, Csizmadia Emília09C
Dudás Kata12E, Ágó Lili Sára11C, Szőke Petra11D, Baksa Brigitta11D, Bukor Boglárka Dóra12A, Hajdú Gréta10E, Varga Dóra Tímea12C, Turcsán Gabriella Csenge12B, Kajati Anikó12B, Kalán Bence10B, Pópity Emília10A, Ónodi Dorina10E, Lévay Máté Bence11A, Baranyi Maja09C, Szabó Helga11A, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Kovács Lujza10E, Pomucz Ádám09E, Meskó Dávid10B, Tóth Eszter10E
 
 

Együttműködő Partnereink

Továbbtanulás

Korábbi érettségi időszakok dokumentumai...

Korábbi OKTV-k...