Pálya­orientációs nap

Kedves Diákok!

FIGYELEM!

Aki az előadások alatti felsorolásban pirossal áthúzva látja a jelentkezését, az túljelentkezett. Kérjük válasszon másik előadást az adott órára!

Változások!

Csőke Réka (jogász) helyett Fapál Zsombor (jogász) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Nagy Jázmin (állatorvosi) helyett Barna Lilla (állatorvosi) tart előadást. Aki esetleg mindkét előadóra jelentkezett, még átjelentkezhet más előadásra is.

Tóth Zsanna (pénzügyőr) 1. órája elmarad. Kérjük válasszatok helyette másik előadást!

Váradi Dorottya (légiutas-kísérő és média szakos hallgató) helyett a 3. órában Tálos Lili tart média előadást; 4. óra elmarad, kérjük látogassatok másik előadást!

Az idei tanévben kóddal tudtok bejelentkezni az általatok választott előadásokra. A felhasználói név ugyanaz, mint az iskolai számítógép-hálózati felhasználói neved, a jelszót kérdezd az osztályfőnöktől!

Az órák 800, 900, 1000 és 1100 órakor kezdődnek, a szünetek 15 percesek.

Az egyes előadásokon résztvevők száma, ahogyan eddig, most is limitált. A jelentkezés során a felsőbb évesek élveznek elsőbbséget, ezért évfolyamonként csökkenő sorrendben fokozatosan nyitjuk meg a jelentkezést.

A 9-12. évfolyamon mindenkinek 4 előadást kötelező választani. A folyosókon várhatólag most nem lesznek standok, tehát mind a négy órában részt kell vennetek valamilyen előadáson.

A jelentkezés csak a következő időszakban lehetséges:
  • 2025. október 11-15-én: 12. és 11. évfolyam
  • 2025. október 14-15-én: 10. és 9. évfolyam
A jelentkezéshez be kell lépni!
Balogh Mátyás Zsolt + Rédei Regő

Óbudai Egyetem · Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar · gépészmérnök, mechatronikai mérnök, biztonságtechnikai mérnök, kiberbiztonsági mérnök

Rigó Martin11D, Mészáros Ádám László11B, Vajdics Lajos Milán11B, Papp Endre Tamás11E, Réfi Lajos István11B, Szűcs Kitti11B, Marosi Viktória11E, Sári Tímea11B, Kopjás Maja11B, Palásti Boglárka11B, Bihal Gergő12C, Halmavánszki Balázs12C, Zsirmik Zsanna09B, Vörös Attila10D, Juhász Jázmin09B, Kubányi Diána10D, Illés Botond09A, Szabó Zalán Zoltán10A, Szabó Bence10B, Sánta Lilla09AJ, Berta Lénárd József10C, Babucsik Boldizsár09C, Szirtes Szabolcs Nándor10B, Lédeczi Medox Ármin10B, Kovács Máté09D, Elefánti Máté Béla10D, Dékány László11E, Nagy Hanga09AJ, Deli Zoltán Dominik09AJ, Mezei Adrián09AJ
Barna Lilla

Állatorvostudományi Egyetem · állatorvosi

(egyetemi életről és a felvételiről, másodéves hallgató)

Kiss-Szentes Jázmin Noémi11A, Nagy Abonyi Szilvia11A, Barna Nóra12D, Nógrádi Mira12D, Borbély Maja Leona12D, Sipos Lili12D, Csuzi Tímea11B, Hudák Julianna11B, Józsa Csilla10A, Domokos Dóra10D, Vámos Szófia09A, Bodor Jázmin09A, Hajnal Lotti10A, Berta Bíborka10A, Ihász Ajsa Emese09B, Bódor Imola09AJ, Kaszap Blanka09D, Csikai Szonja Vanda10A, Szuetta Bíborka10E, Törőcsik Nikolett10D, Ihász Anna11B, Halmavánszki Dóra12C, Zelei Janka09D, Petyus Gabriella Réka09D, Horváth Szonja09C, Bóbis Réka09C, Orbán Viola Margit10D, Majoros Patrik11A
Beálló Vera

Szegedi Tudományegyetem · Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Kar, Idegsebészeti Klinika · pszichológia

(pszichológus a szegedi Idegsebészeti Klinikán, PhD hallgató; téma: a pszichológia kevésbé közismert irányvonalai, kutatói lét, és hogy mit keres egy pszichológus a műtőben…)

Murai Regina11D, Rácz Vivien Vanessza11C, Tálos Zsuzsanna11A, Dubravcsik Adél11A, Mihály Lilla11A, Koncz Laura11A, Nagy Boglárka12C, BIRÓ FRUZSINA11A, Horváth Janka12C, Kereckey Kincső12D, Szolnoki Hanna12D, Tánczos Nóra11D, Nagy Elizabet11D, Bujdosó Zselyke Bíbor11A, Jakab Viktória11A, Jancsik Marcell Nimród12A, Jakab-Tóth Eszter12C, Benkő Zsófia12C, Kis Boglárka11D, Korita Dorina11E, Poór Lili Kata10C, Szalai Janka10C, Polgár Panna09B, Timár Csenge11E, Damásdi Adél09B, Kővágó Mira09D, Kovács Kamilla09D, Markó-Marton Lilla09D, Holló Henrietta09B, Németh Kornél09D
Bodor Enikő Bianka

Szegedi Tudományegyetem · Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar · védőnő

(harmadéves hallgató)

Gombár Dóra11D, Szécsényi Annabella12D, Rab Lilla Panna12D, Kéri Borbála10D, Jankovics Liza Nóra10D, Füleki Bianka10D, Sajber Csilla09C, Csáki Léna10D, Bernát Lili Georgina09AJ, Bernáth Melinda Erzsébet09E, Gubán Viktória09E, Kiss Kíra11E, Csaszny Franciska Sára09A, Bárnai Zsófia Gréta09A, Kővári Viktória09C, Pozderka Luca09C, Sándor Csenge09C, Kozári Gréta09C, Molnár Enikő Blanka09C, Sáfár Lili10C, Rózsa Eszter09AJ, Szerdi Tilda Júlia09C, Polyák Nóra09E, Marton Korina Zaida09E
Csősz Barbara Szimonetta és Sík Laura

Szegedi Tudományegyetem · Bölcsésztudomány · pszichológia

(másodéves hallgatók)

Török Tibor11E, Horváth Alexa11C, Szőke Petra11D, Frei Liliána11E, Trungel Sára Luca11D, Botos Anna12A, Csávolszki Míra12A, Pádár Darinka11B, Szunyog Kristóf Zsolt11D, Dobosi Réka11B, Kertész Anna12C, Őss Árpád09B, Deák Petronella09B, Gömöri Liliána Adrienn09A, Rab Viktória10A, Hunya Csanád09B, László Kincső09D, Nyúl Boglárka10A, Bognár Zsófia09A, Brettner Hanna09AJ, Nánai Jázmin Bianka09AJ, Kócsó Zsófia12A, Punyi Bianka09B, Bera Zoé Ida10E, Lendvai Viktória Regina09D, Orosz Viktória09A, Katona Róza10C, Pomucz Ádám09E, Konkoly Panna Sára09C, Szlanka Luca10A
Dr. Szabó Gergely

Debreceni Egyetem · Természettudományi és Technológiai Kar · földtudomány, geográfus, térinformatikus

Boda-Papp Viktor11A, Kriston Hanna11D, Győrgy Alexandra Tímea11E, Kiss Adrienn Gréta11E, Varga Csanád12A, Opóczki Jázmin11E, Illés Réka Zoé11E, Szilágyi András09A, Kelemen Csaba10B, Csomós Nimród Nándor09A, Tóth Eszter10E, Fakan Fanni09E, Baltás Janka Zsófia09A, Lakatos Alexandra Renáta11E, Benkő Sándor László09E, Burján Botond09E, Fabók Frederik10A, Müller Balázs10B, Kovács Erik Péter11E, Bohoda Milán09E, Szász Brigitta10E, Krémer Bendegúz09A, Vizer Szabolcs09E, Hajkó Bálint10B
Fábián Lizett

Eötvös Loránd Tudományegyetem · TTK (Természettudományi kar) · vegyész, kvantumkémikus

(kutatás, HUN-REN Wigner Fizikai Kutatóközpont: molekuláris qubitek, kvantumszámítógép, modellezés. Korábban: ELTE, erős lézerterek, spektroszkópia. Általánosan: tanterv, laborok, kutatási lehetőségek)

Csáki Anikó11D, Bibok Zsombor11D, Németh Levente11A, Samu Lotár Attila09C, Márkus Liliána09C, Trungel Dóra09D, Péter Hédi09C, Szegedi Jázmin09A, Varga Eszter10A, Krajcsi Zolna10A, Dézsi Richárd András09D, Csókás József Csongor09D, Szabó Szonja09D, Sikár Csaba10D, Ráczkövi Csaba11A, Nagy Viktor10B, Domján Gergely Zsolt10B, Telek Sámuel Márton11D
Grosschmid Ármin

Pécsi Tudományegyetem · Általános Orvostudományi Kar · általános orvos szak

(az egyetem és az oda vezető út; a Semmelweis Egyetem mentőtiszt szaka, gap year, Thaiföldi önkénteskedés, Lanzarotei hotelanimátor munka, és a 2 hónapos emelt kémia érettségi felkészülés)

Szilaj Petra11D, Tóth Anna12C, Baksa Brigitta11D, Borbély Léna Katalin11C, Sztana Tímea12A, Velkei Hanna Réka12A, Kisznyér Sára12D, Reibl Hanna12D, Gyurcsik Evelin12D, Tóth Gréta11D, Fekete Lilla12A, Bugsch Andrea12D, Bakó Blanka12A, Pádár Balázs11C, Garbacz Hanna Terézia09A, Szórád Hanna10B, Ladányi Alíz09A, Aguh Emily09C, Végh Napsugár10D, Tapodi Lili10D, Szabó Lilla10D, Varga Johanna Fanni10D, Szabó Laura Kitti09A, Trifont Tünde Kamilla09C, Böszörményi Bence Örs09D, Ónodi Anna10C, Varga-Zalay Bojána10C, Vedres Zsombor Zalán09C, Jakab-Tóth Petra Krisztina09C, Banos Benedek09C
Horváth Ádám

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · VBK (Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar) · vegyészmérnöki, doktoráns

Páll Kornél Miklós12D, Tóth Dávid Alexander12D, Horváth Vilmos12D, Farkas Janka09D, Kovács Laura Viktória09D, Szabó Patrícia10C, Bognár Hanna10C, Marton Ákos10B, Zita Vivien10D, Borbély-Kalócz Tamara10D, Lancsa Fanni Denissza10C, Farkas Tímea10D, Hasznosi Míra10D, Varga Zoé10C, Polyák Hanna11B, Barna Nóra11B, Pótfi Lara10B
Juhász Márk Hunor

ELTE + Bolyai szakkollégium · TTK (Természettudományi kar) · matematikus, alkalmazott matematikus

Kollár Gergő11B, Máté Ménrót09B, Bálint Gábor Mátyás09B, Kenyeres Sára Karolina09D, Hajdú Gréta10E, Bodor Benedek10D, Szalai Gábor10D, Osztényi Áron10D, Asztalos-Kiss Áron09D, Zhuang Keting09D, Szász Bernadett09D, Endre Balázs09D, Lakos András Csongor10D, Konkoly János Csongor10D, Tamasi Sámuel09D, Borbély Dóra Izabella10D
Lángné Dr. Lázi Márta

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

(a BME általános bemutatása, specializációk)

Horváth Zsombor11D, Rosner Eliza11D, Nagy Zsombor11B, Vízhányó Janka11D, Árvai Gergő11A, Sebestyén Barna11D, Ludescher Dániel Gyula11E, Arany Virág11D, Hammerliedl Krisztián Ámon11E, Boros Barnabás László11E, Vég Levente Lajos11D, Mányoki-Bank Bodza12A, Sándor Zsombor11B, Kósa Levente11B, Ladányi Botond11B, Vincze Szonja12C, Kis Ernő12A, Mányoki-Bank Barna09B, Fekete Ádám10B, Gömöri Ádám10B, Frankó Mátyás09B, Szenczy Zsolt Dániel09B, Vincze Zoltán09B, Rimóczi Csanád10B, Csizmadia Máté Zoltán09C, Seregély Angéla10E, Túri Anna12C, Csomor Babett10B, Kökény Viola09B, Balla Kristóf10B, Kelemen Orsolya09B, Becsei Soma Gábor09B, Csaszny Sándor Áron09B, Dudás Mihály09C, Mali Levente09D, Mészáros Áron09B, Jakab Mátyás10A, Kalán Bence10B, Pópity Emília10A, Borbély Bálint Imre09D, Rácz Jázmin10A, Czuczu Szilárda Éva11E, Baán Miron11A, Fogl Balázs11A, Prohászka Csanád11C, Kelemen Márk Zétény11C, Sajósi András11B, Nagy Nimród09C, Kovács Tamás János11D, Gulyás Andor10B, Meskó Dávid10B
Mészáros Virág

Eötvös Loránd Tudományegyetem · ÁJK (Állam- és Jogtudományi Kar) · jogász, ügyvédjelölt

(egy budapesti ügyvédi iroda ügyvédjelöltje)

Bende Zétény Balázs11A, Rimaszombati Zsófia11B, Benák Virág11C, Szöllősi Noa12A, Varga Péter Olivér11A, Jászberényi Tamás11A, Botra Péter10B, Vörös Adrienn09B, Princz-Jakovics Ádám10B, Zag Márk Levente09B, Csőke Csenge09B, Melegdi Marcell09B, Farkas Norbert09B, Takács Dóra09AJ, Fazekas Vanda10A, Gyenes Dorottya10A, Kiss Henriett10E, Tímár Zsanett10E, Pfalczer Kinga10E, Földesi Milán10E, Földvári Csaba10E, Szécsi Milán Árpád10E, Kovács Brigitta09C, Molnár Endre09A, Rideg Roland09A, Ujszászi Csenge09AJ, Csillik Dóra09C, Berényi Flóra10C
Mikola Gergely

International Personal Finance Plc.

Hajdú Margaréta12D, Nagy Vilmos12A, Bicskei Petra12C, Borbély Bence09AJ, Kovács Lujza10E
Nagy Miklós

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem · Gépészmérnöki Kar · gépészmérnök

(harmadéves gépészmérnök hallgató; a BME Motorsport egyetemi versenycsapat tagja, belsőégésű Formula Student versenyautót építenek)

Polgár Zsombor11B, Fekete Botond12D, Kanizsai Zsombor Antal09D, Kiss Lili09AJ, Kakas Noel10D, Kis Barnabás10D, Böde Kristóf János09D, Mátyás Csoma10D, Nagyapáti Bence Vendel09D, Litauszki Domonkos09D, Fekete Dávid09D, Csávolszki Milán10D, Csorba Áron09A, Hosszú Levente09AJ, Kiss Károly09AJ, Laczkó Adrián Attila09AJ, Bedőcs Zsombor09D, Lévay Máté Bence11A, Petrezselyem Boglárka09AJ, Lukács Szabolcs10E, Horváth András09A, Vincze Anna11D, Ronkó Márk Balázs09AJ
Pedagógiai szakszolgálat

(Csak 12B és 12E osztályosoknak)

Ballus Panna12B, Zsigmond Enikő12B, Zsámboki Ádám12B, Valkai Barnabás12B, Turcsán Gabriella Csenge12B, Tóth Levente12B, Takács Dávid12B, Szenczy Dorottya12B, Szabó Laura Tünde12B, Somodi Zétény12B, Prohászka Márk12B, Oláh-Nagy Máté12B, Monori Panna12B, Mohácsi Nikoletta12B, Melján Anna12B, Lovas Tekla Fanni12B, Kovács Dániel12B, Králik Réka12B, Bakos Ádám Tamás12B, Berkecz Lázár12B, Berta Villő12B, Czetka Levente Balázs12B, Czumbil Mihály Zoltán12B, Csikós Aliz12B, Décsei Marcell József12B, Gyapjas Botond12B, Győri Patrik László12B, Kajati Anikó12B, Katona Míra Rebeka12B, Kiss Huba István12B, Kiss Zsombor12B, Tóth Zsuzsa12E, Téti Zsombor12E, Szűcs Bence12E, Szabó Emese12E, Nagy Klaudia12E, Nagy Bence Márk12E, Molnár Gergő12E, László Enikő12E, Koprivanacz Lilla Barbara12E, Jakab Jázmin12E, Jáger Alexa Karola12E, Illés Gerda Nóra12E,
Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Undefined offset: 72760357664 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295
, Fonyódi Petra12E, Dudás Kata12E, Dognai Csenge12E, Deák Leila12E, Babai Amália12E
Szentesi Nóra, Faragó Bulcsú

Nemzeti Közszolgálati Egyetem · Államtudományi - és Nemzetközi Tanulmányok Kar, Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar · nemzetközi igazgatás, nemzetközi biztonság és védelempolitika

(ugyanazon egyetem két szakának bemutatása; téma: egyetemi élet, felvételi)

Bari Márk11D, Szabó Helga11A, Koncz Bence12D, Tóth Félix12A, Nagy Péter11C, Nyúl Adél10A, Szobodek Janka10A, Marsi Gréta10A, Kránicz Zsombor09B, Polgár Márk09B, Tóth Rita09A, Csengődi Lilla09AJ, Kis Luca Rebeka11D, Kökény Izabella11B, Kele Gellért09A, Hankóczi Gréta Hanna09C, Tóth Márton09C, Benkovics Zsombor09A, Hunyadi Ákos Milán09D, Nagy Nóra10D, Kocsis Éden09C, Tóth Emma Dóra09A, Berbekár Johanna10A, Polyák Gréta Emma09A, Fejes Hanna09A, Munkácsy Boglárka09C, Baranyi Maja09C, Lázár Edina Zsanett09E, Domján Noémi Dóra12D, Baracskai Zorka12D
Szilvási Nóra

ELTE · Informatikai Kar · programtervező informatikus

Kökény Kristóf12D, Asztalos Bende12A, Magyar Márton12A, Sárközi Hunor12A, Tóth Hunor György09B, Gulyás László09B, Cymanski Milán09B, Butsi Benedek09B, Székely Dénes09B, Vakulya János10A, Kovács Lehel László10B, Kovács Janka10C, Csujok Imola10C, Sebők Roland09B, Csontos Flóra10C, Sárközi Örs10B, Cymanski Liliána09A,
Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 293

Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Undefined offset: 72889368524 in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295

Notice: Trying to access array offset on value of type null in /web/htdocs/www.kjg.hu/home/www/tools/content/palyaorientaciosnap/index.php on line 295
, Patkós Rebeka09E, Tóth Bálint09E, Kispál László09E, Van Malderen Remco11C
Tálos Lili Anna

Pécsi Tudományegyetem · Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar · kommunikáció- és médiatudomány + filmelmélet-filmtörténet minor

Prekopa Regina11C, Ágó Lili Sára11C, Nemetz Mirella Krisztina12C, Juhász Szabolcs András12C, Bukor Boglárka Dóra12A, Frankó Johanna11D, Markó Nóra12A, Toldi-Szabados Dóra12D, Kósa Noémi12C, Nagy Abigél Zita11C, Bencsik András11E, Nyerges Ábel11D, Szente-Varga Dóra12A, Pintér Imola12A, Bágyi Laura Magdolna12A, Gujdár Vanda12A, Kiss Kevin11E, Paragi Róbert11E, Fábián Anna Odett10D, Varas-Tóth Léna Veronika10B, Farkas Emiliána Hanna09A, Tóth Csenge09A, Molnár-Gábor Vanda09C, Kiss Ibolya09A, Pópity Dóra09A, Arató Anissa09C, Karsai Gabriella09C, Baranyi Zorka09C, Prindler Lara09AJ, Kósa Anna Zorka10E
Zugor Valentina

Károli Gáspár Református Egyetem / Japán Alapítvány · Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar · kommunikáció és médiatudomány alapszak, japanológia mesterszak, japánul beszélő programszervező

(a mesterszak elvégzése alatt és után ötször egy év tanulmány és szakmai gyakorlat Ázsiában (Japán, Dél-Korea, Tajvan); harmadik év a japán kulturális intézetben (Japán Alapítvány))

Határ Nikolett12C, Szabó Zalán11B, Bencsik Botond11E, Petróczki Anna11B, Szivós Szitara11E, Rigó Vince11D, Lefor Luca12D, Magyar Bence10A, Hraskó Nóra10A, Szloboda Gréta10A, Sztana Nikolett10A, Ferenczi Ajsa Rozina10C, Prindler Petra10E, Horváth Veronika10E, Varga Dóra Tímea12C, Szekér Anna Luca09E, Ónodi Dorina10E, Dutkon Amina Gerda09A, Bíró Petra09A, Markos Emese11B, Baksa Péter09E, Szűcs Viktória11A, Szórád Gréta Janka11A, Bolvári Réka11C, Csizmadia Emília09C
 
 

Együttműködő Partnereink

Továbbtanulás

Korábbi érettségi időszakok dokumentumai...

Korábbi OKTV-k...