Lezárult a Szakács Jenő Megyei Fizikaverseny

A középiskolások számára meghirdetett verseny eredményhirdetését hagyományosan a Neumann János Egyetem GAMF Műszaki és Informatikai Karának egyik előadójában tartjuk. Így volt ez április 19-én, pénteken is, amikor a vármegye legjobb fizikusai és felkészítő tanáraik gyűltek össze a kecskeméti felsőoktatási intézményben, hogy a kétfordulós küzdelem lezárásaként átvehessék megérdemelt díjaikat.

A vendégeket előbb Dr. Kovács Lóránt dékán, majd Csáki Tibor, gimnáziumunk igazgatója köszöntötte. Az ünnepi műsort „Grétáink” tették színesebbé: előbb Bagi Gréta szaxofonon adott elő két darabot, majd Molnár Gréta olvasott fel egy szellemes részletet a „Mintha tudományokról”. A tantárgyhoz kötődő szakmaiságot Dr. Tasnádi Péter, az ELTE egyetemi tanára villámokról szóló előadása képviselte.

A versenyzők közül évfolyamonként az első hat helyezettet díjazták.

Tanulóink eredményei:

9. évfolyam

4. helyezett: Kirschner Bálint

3. helyezett: Palásti Boglárka

2. helyezett: Ludescher Dániel

10. évfolyam

3. helyezett: Kökény Kristóf

12. évfolyam

4. helyezett: Bakos Péter

2. helyezett: Gábris Emese

Tanáraink közül az eredményes felkészítő munkájáért hárman kaptak elismerést. Matócsiné Csabai Krisztina tanárnő mellett Sáró Péter és Szalai Péter tanár urakat jutalmazták.

Minden díjazottnak szívből gratulálunk!

 

Együttműködő Partnereink

Továbbtanulás

Korábbi érettségi időszakok dokumentumai...

Korábbi OKTV-k...