Kedves Felvételizők, Tisztelt Szülők!
Elkészült a gimnáziumunkba jelentkezett általános iskolás tanulók ideiglenes felvételi jegyzéke.
Az ideiglenes rangsorokat a felvételi eljárás során szerezett pontszámok összesített eredményei alapján, tagozatonként készítettük el. (A felvételi pontszámításról és a felvehető tanulók létszámáról a felvételi tájékoztatónkban olvashatnak.)
Nem rangsoroltuk azokat, akik a szóbeli vizsgán nem jelentek meg, ők ugyanis a teljes felvételi eljárásban nem vettek részt.
Az Oktatási Hivatal honlapján is olvasható:
„Évről évre tapasztalható, hogy ebben az időszakban a jelentkezők egy része a bizonytalanabbnak ítélt iskolákat/tanulmányi területeket hátrébb, míg a biztosnak tűnő lehetőségeket előrébb sorolja. Ezen döntés meghozatala előtt célszerű megfontolni a következőket. A jelentkezők rangsorolásának algoritmusa kizárja annak a lehetőségét, hogy egy intézmény adott tanulmányi területéről a jelentkező kiessen pusztán azért, mert a tanulmányi terület az általa meghatározott listának nem az elején szerepel. A jelentkező számára a módosítás lehetősége akkor lehet fontos, ha a felvételik során az egyes iskolákban szerzett tapasztalatai alapján esetleg megváltozott a saját felvételi elképzelése.”
Mivel a diákok több középiskolába és többféle tagozatra is jelentkezhettek, ezért a rangsorban szereplők között várhatóan lesznek olyanok, akik végül nem hozzánk nyernek felvételt. Természetesen most még mi sem tudjuk, hogy kik ezek a tanulók, hiszen az általuk megjelölt intézmények, képzések sorrendjét nem ismerjük.
Fentebb leírtak a gyakorlatban azt jelentik, hogy akkor is bekerülhet valaki egy adott képzésünkre, ha most még az ideiglenes rangsorban látható sorszáma nagyobb, mint a tagozatra felvehető jelentkezők száma, és első helyen jelölte meg gimnáziumunkat. Az ő esetükben a sorrendmódosítást indokolatlannak tartjuk, ezért nem javasoljuk.












