Brassai Sámuel erdélyi munkássága nyomában

A Kecskeméti Katona József Gimnázium 7. b osztályának tanulói a Határtalanul program keretein belül 2018. október 11-15-ig Erdélyben részt vettek egy tanulmányúton.

A program célja a határon túli magyarlakta települések meglátogatása, a magyar etnikum helyzetének megismerése, a diákok földrajzi és biológiai ismereteinek bővítése.

Az utat megelőzően a diákok az iskola dísztermében előadásokon megismerkedhettek röviden Erdély történelmével, a határontúli magyarság jelenlegi helyzetével, Erdély természetföldrajzával és Brassai Sámuel munkásságával. Brassai Sámuel, természettudós, nyelvész, filozófus, akit az „utolsó erdélyi polihisztor”-ként szoktak említeni. Nevéhez fűződik a kolozsvári Mikó-kert, későbbiekben Kolozsvári Füvészkert megalapítása. Fakultatív programként szeptemberben meglátogattuk Szegeden a Füvészkertet, amit a Kolozsvári Egyetem Szegedre költözésekor Szeged város támogatásával hoztak létre.

2018. október 11-én, az első nap a kirándulásunk első állomása a Körösfeketetói vásár, ami több mint kétszáz éve, minden év október második hétvégéjén kerül megrendezésre a Sebes-Körös két partján, két kilométer hosszan. A csapat a végeláthatatlan asztalok sokasága között találkozhatott kézműves termékekkel, népviseleti ruhadarabokkal, varrottasokkal ugyanúgy, mint régiségek tömegével. A vásári forgatagban a helyi ízekből is válogathattunk. Majd a kézműiparáról híres szász város, Segesvár nevezetességeit csodáltuk meg a diákokkal. Ezek után a késő esti órákban érkeztünk meg szállásunkra. Szállásunkat mind a négy éjszaka Románia legkisebb városában, a 90%-ban magyarlakta Tusnádfürdőn található Szent-Kristóf Panzió biztosította. A település jellegzetes villaépületei és az ásványvízforrások sokasága teszik egyedivé a környéket.

 

Második nap a Bucsecs-hegység konglomerátum formáit tanulmányoztuk. Busteni üdülőtelepről felvonóval mentünk fel a Bucsecsi platóra, ahol túrázás közben megcsodáltuk a leghíresebb természeti képződményeket. Visszafele a szállásra a Szászhermányi különleges szász erődtemplomot látogattuk meg.

Harmadik nap a Nyerges tetőn kezdtük a napunkat, ahol a 200 hősi halált halt székely emlékére felállított kopjafák között rövid sétát tettünk és utána Madéfalva felé vettük az irányt. A falu központjában található emlékművet koszorúztuk meg. Megemlékezve az 1764-es megtorlásra. Majd Gyergyószárhegyen a Lázár kastélyt kívülről megtekintettük, ahol Brassai Sámuel nevelőként dolgozott a Bethlen családnál. Sajnos tulajdonjogi viták miatt a kastély nem látogatható. Aznap zajlott a XI. Híres Szárhegyi Káposztavásár és fesztivál, ahol a diákjaink a helyi fiatalok néptánc bemutatóját nézhették meg és beszélgethettek a fiatalsággal a helyi ételek kóstolása közben.

A nap további része túrázással telt. A hegycsuszamlással keletkezett Gyilkos-tó keletkezését ismertük meg, majd a Kis-Cohárdot másztuk meg, ahonnan csodálatos látvány tárult elénk, a Gyilkos tó, de a Békás-szoros bejárata is. A túrát a Békás-patak mellett végigsétálva folytattuk a szurdokvölgyben. A túránk során diákjaink mind földrajzi, mind növénytani ismeretei is bővültek.

Negyedik nap a Szent Anna tó és Mohos láp látogatásával és egy kis túrával kezdtünk. Különleges, európai szinten is ritkaságnak számító képződmény ez a tőzegmohával benőtt láp, mely a Csomád-hegység krátermaradványában alakult ki. Helyi kísérőnk sajátos humorral, de tudományos igényességgel osztotta meg velünk a legfontosabb tudnivalókat. A láp felett cölöpökön kiépített túraútvonal mentén, a megmaradt tószemek mellett haladva,magunk is megismerkedhettünk a legjellegzetesebb növényekkel. Ezután Nagygalambfalvára utaztunk, ahol a tavaly nyáron meghalt székely költőt, Kányádi Sándort szülőházának kertjében helyezték örök nyugalomra. Ezek után a Bögözi református templom freskóit néztük meg.

Kirándulásunk utolsó napján a hazafelé tartó úton a cserépedényeiről méltán híres Korondon is megálltunk. A fehér alapon általában kékkel készült, virág- vagy madárdíszítésű kerámia a főutca szinte minden árusánál megtalálható volt, de a gyapjúból készült termékek sokaságából is kaphattunk ízelítőt.

Következő úticélnál, a Tordai-hasadéknál a legendát és a földrajzi ismereteket ismertettük a diákokkal, majd a szurdokban a túra közben a növényvilágra hívtuk fel a figyelmüket. Kolozsváron tettünk egy sétát, meglátogatva Brassai Líceumot és a falán található emléktáblát megkoszorúzva.