Sajtó és Tanulás (SÉTA) Program 2019

A Petőfi Népe megyei napilap által meghirdetett SÉTA pályázat őszi fordulóján Noszkó Dóra, 10.C osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. Az Aranytoll-díjért folyó küzdelemben 4 héten keresztül 4 cikket kellett írniuk a versenyzőknek. Dóri a második helyen végzett, ezzel lehetőséget kapott, hogy részt vegyen a nyáron tartandó SÉTA-táborban, ahol a szakma neves képviselőitől is tanulhat. 

A tavaszi fordulóban, felkészítő tanára, Gerstmár Rita tanárnő segítségével és támogatásával ismét összeméri tudását az ifjonc újságírókkal. Arra buzdít mindenkit, hogy akiben van szándék, írhatnék, nyugodtan jelentkezzen és próbálja ki magát a sajtó világában.