A Határtalanul! program e tanévi eseményei a Kecskeméti Katona József Gimnáziumban

Iskolánk, a Kecskeméti Katona József Gimnázium 2011-ben csatlakozott sikeres pályázattal az Orbán-kormány által indított Határtalanul! programhoz. Akkori hetedikeseink Délvidékre látogattak, többek között az egykori Nándorfehérvárt, Székelykevét és a Kazán-szorost is felkeresték. 2016-ban a tantestület a kifejezetten tanárok számára kiírt pályázat keretében Kárpátalját járta bel, míg 2017. tavaszán az akkori hetedikesek Erdélyben tettek tematikus kirándulást az utolsó erdélyi polihisztor, Kós Károly életútja nyomában.

Mostani hetedik osztályosaink tanulmányútjára is sikeresen pályáztunk, és a két osztály 2017. őszén együtt indult el Erdély gyönyörű tájainak felfedezésére. Az A osztályosok Arany és Petőfi erdélyi emlékeit kutatták egy tematikus útvonal keretében, a B osztályosok pedig a földrajz, fizika és kémia tanulmányokhoz szervesen kapcsolódó hegységképződés és vulkanizmus témát dolgozták fel erdélyi helyszíneken.

Nagyszalontán, az Arany János emlékmúzeum meglátogatásával indult a program, majd követte egy gyalogtúra a Sebes-Kőrös csodálatos áttörésében, a Révi-szurdokban. Másnap a Tordai-hasadék kialakulásával és formakincsével ismerkedtünk, késő délután pedig összemértük erőinket a tusnádfürdői Jókai Mór Általános Iskola hetedikeseivel lány és fiú focimeccsek keretében.

A harmadik napon nagy örömünkre az előző nap megismert diákok is velünk tartottak székelyföldi kiruccanásunkra: együtt koszorúztuk meg a madéfalvi veszedelem, a Siculicidium emlékművét, együtt sétáltunk a Gylikos-tó partján és együtt másztuk meg a tó fölé magasodó Kis-Cohárd csúcsát. Itt igazán lélekemelő pillanat következett: a Himnusz és a Székely Himnusz közös eléneklése, úgy hogy körülöttünk a Gyergyói-havasok csodálatos gerincei és völgyei adták a hátteret! A hegyről lejőve még a Békás-szorost is bejártuk.

Negyedik napunkon a két osztály külön programon vett részt, az A-sok a Szent Anna-tóhoz, a Mohos-láphoz és a torjai Büdös-barlanghoz kirándultak, a B-sek pedig egy igazi magashegység, a Déli-Kárpátokhoz sorolt Bucsecs látványos formakincsét nézték meg egy igazi hegyi gyalogtúra keretében. Az Anyókák és a Szfinx, a két leglátványosabb sziklaképződmény látványa volt ennek a napnak a csúcspontja!

Ötödik napunkon már hazafelé indultunk, Segesvár előtt, Fehéregyházán megkoszorúztuk a segesvári csata emlékművét és megtekintettük a Petőfi-kiállítást. Segesváron diákjaink felmásztak az Óratoronyba és a Schülertreppén (diáklépcső) át a Fellegvárba.

Az utolsó napra is maradt gyalogtúra: a székelyjói vízesés, Sebesvár romvára és a bologai ványoló, a „népi mosógép” megtekintése zárta a programot.

Csodálatos hat napot tölthettünk Erdélyben, tanulóink megismerhették az egykor hazánkhoz tartozó „Keleti Svájc” történelmi, földrajzi, népművészeti látnivalóit, az itt élő népek kultúráját. Reméljük, hogy továbbra is sikeresen pályázhatunk majd a Határtalanul! program támogatására és további évfolyamokat is elvihetünk a határon túlra, a magyarlakta kárpát-medencei területek bejárására!

Képek