- Főoldal
- Iskolánkról
- Beiskolázás
- Büszkeségeink
- Szervezetek-Közösségek
- Galéria
- Korábbi események
- Iskolánk által szervezett versenyek
- Hittan
- Iskolapszichológus
- Kérvények űrlapjai
- ÖSD
- Határtalanul!
Isa pur ës homou
Beküldve 2014. 11. 20. KJG Hírmondó
Editnéni , fornettisbusz, katonaparkoló. Mára már állandósultak a szókapcsolatok, meg a kis félnapos színházi kirándulások is. Az idei első, mondhatni deluxe élmény volt: Sütő András Álomkommandója. Járt mellé egy kis önismereti-színházi tréning, meg egy hosszú séta a Kerepesiben, hommage á Radnóti.
Alig fértünk fel a buszra. A kemény mag újfent képviseltette magát, de új arcokat is lehetett látni, hál' isten. Ahogy ráfordultunk az autópályára, jött a „gyorstalpaló tanfolyam”, most Sütő Andrásról, Szász Jánosról, holokausztról, Ceaucescu-diktatúráról: háromnegyed órás „értőközönség-szakkör”, mint mindig. Kivételesen rövid szinopszist is kaptunk, mert nehéz lesz a darab, gyerekek, elég nehéz.
A Kerepesi-séta régi szokás. Most elsősorban Radnótihoz mentünk, ugyanis pontosan hetven éve halt meg. Egyénileg is meg lehetett emlékezni, gondoltam veszek egy krizantémot J.A.-nak is, ha már így találkozunk... Gázoltunk a vastag avarban a platánok között, tényleg ősszel a legszebb a temető. Kicsit megszédültem a nevek között, Blaha, Petőfi, Jókai, Kosztolányi, Ady, önkéntelenül is elmormoltunk néhány sort a márványarcoknak.
Mire besötétedett, már robogtunk is tovább a Váci utca felé. Kedves lány várt ránk a Pesti Színház előterében, az általa kreált csoportfoglalkozás során kicsit közelebb kerültünk a magunk és egymás nevéhez, múltjához, jövőjéhez.
Aztán jött az előadás, ilyet itthon nem látni. Mély, húsbavágó felismerés volt a Caeucescu-féle diktatórikus rendszert és a holokausztot párhuzamba állító darab, lehengerlő színészi és rendezői teljesítménnyel. A nézőtérre rátelepedett a hártyányi döbbenet, hogy ez a naturalisztikus módon bemutatott kegyetlenség, szenvedés és kilátástalanság nem öncélú hatásvadászat, hanem egy eszköz arra, hogy soha ne felejtsük el, mi történt, és akárhányszor is próbálna ismétlődni, ne hagyjuk. A színészek megtörten álltak a zuhogó, szűnni nem akaró tapsban. Kifelé jövet csak arra tudtam gondolni, hogy tényleg csak ennyi az ember, a test, hogy nem csak a nagyok, hanem a kis emberek is isa pur ës homou, látjátok feleim.
Öltözködés közben hallgattam a beszélgető nézőket, néhányan megkérdőjelezték a darab aktualitását, vagy boncolgatták a jelenhez szóló üzeneteit. Langyos szél fújt, mikor kiléptünk a kapun. Kongott a Váci utca. Pár kerülettel odébb már folyt egy tüntetés. Valamit nagyon nem akarnak hagyni, hogy megtörténjen…
Hazafelé sokat beszélgettünk az élményeinkről. Elgondolkodtató, emlékezetes nap volt!
Dobány Péter