2006~2007-es hírek események

AJTP történelem tábor Kecskeméten!


Ebben az évben ismét szeretnénk megrendezni a korábban már kétszer lebonyolított tavaszi történelem táborunkat az Arany János Tehetséggondozó Programba járó 9. és 10. osztályos tanulók számára. Kérem, hogy ezt a felhívást juttassa el programfelelősének illetve az érintett történelem tanároknak!

 

Téma: A törökellenes harcok 1389-től 1526-ig (tavaly volt a nándorfehérvári csata 550 éves évfordulója, s ezzel a vetélkedővel is szeretnénk tisztelegni a magyar hősök előtt)
Időpont: 2007. április 19-20. (csütörtök-péntek)
Részvétel: csapatonként (évfolyamonként) három fő + kísérő tanár (iskolánként max. két csapat)
Részvételi díj: 7.000.- Ft/fő (átutalással fizetendő)
Jelentkezés: 2007. március 2. péntekig e-mailben vagy faxon a jelentkezési lap visszaküldésével
Lebonyolítás: a csapatok írásbeli és szóbeli fordulókon vesznek részt (írásbeli: vaktérkép, történelmi totó, táblázat, forrásfelismerés; szóbeli: villámkérdések, térképhasználat, témakifejtés)
Elhelyezés: a Kecskemét-Hetényegyháza külterületén található erdei iskolában, a Vackor várban, 2-4 ágyas szobákban (második évben ott rendeztük a tábort, térkép mellékelve)
Érkezés: április 19-én csütörtökön 15-17 óra között a Vackor várba
Érkezés után közös történelmi program az erdei iskola területén!
Verseny időpontja: április 20. péntek délelőtt
Távozás: április 20-án ebédet követően (kb. 14 órakor)
Mellékletek:
  - jelentkezési lap
  - ajánlott szakirodalom
  - térkép

Kecskemét, 2007. február 7.


Tisztelettel:


 Szabó István                    Buday Rezső
 Igazgató                        programfelelős

 

Ajánlott szakirodalom:

  • Teke Zsuzsa: Hunyadi János és kora Gondolat 1980 46-231. oldal
  • Kisfaludy Katalin: Matthias rex Gondolat 1983 8-11, 82-94, 128-130, 137-142. oldal
  • Rubicon folyóiratból:
  • 2002/2 Kovács Péter: A nándorfehérvári csata 1456 12. oldal (egész cikk)
  • 2002/2 Perjés Géza: A mohácsi csata 1526 21. oldal (egész cikk)
  • 1995/5 Rázsó Gyula: Középhatalom a középkor alkonyán 7. oldal (egész cikk)
  • 1998/9-10 Tóth Sándor Lajos: II. Lajos 74. oldal (egész cikk)
  • 2002/2 Veszprémi László: A kenyérmezei csata 14. oldal (egész cikk)
  • 2000/5 Hegyi Klára: A hódoltság világa (de csak a 6-8.oldalig, Csapatnemek, alakulatoktól a cikk végéig)
  • 2000/5 Ágoston Gábor: Török sikerek és taktika (de csak az elejétől a Mezőkeresztesi csata fejezetéig
  • 1997/2 Ágoston Gábor: Háború és béke az oszmánoknál 28. oldal (egész cikk)

 

Jelentkezési lap a kecskeméti AJTP-történelem táborra

Iskola neve: 

Számlázási címe: 

Kísérőtanár neve: 

Csapattagok neve: 1. 

                             2. 

                             3. 

Figyelem! Ha egy iskolából két csapat is jelentkezne, kérem, hogy két jelentkezési lapot juttassanak vissza hozzánk!

Érkezés várható ideje: 

Érkezés módja:  (busz/vonat/autó)

Akik busszal vagy vonattal érkeznek, azokat mi visszük ki a tábor területére, ekkor érkezés a Katona József Gimnáziumba, Kecskemét, Dózsa György út 3.!

Különleges igények: ___

  (pl. vegetáriánus étkezés, vasútállomástól vagy autóbuszpályaudvartól transzfer a gimnáziumba stb.)


_____________________, 2007. _______________

 

                                                                                         ______________________________
                                                                                                                    aláírás
 

AZ AJTP TÖRTÉNELEM TÁBOR RÉSZTVEVŐI

Lezárult a jelentkezés az április 19-20-án megrendezésre kerülő kecskeméti AJTP Történelem táborra.

 

Összesen 12 iskola 18 csapata nevezett, amit köszönünk mindenkinek. A névsor (a jelentkezés sorrendjében): Tóth Árpád Gimnázium (Debrecen), Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium (Zenta), Neumann János Középiskola és Kollégium (Eger), Türr István Gimnázium (Pápa), Táncsics Mihály Gimnázium (Kaposvár), Leőwey Klára Gimnázium (Pécs), Lovassy László Gimnázium (Veszprém), Révai Miklós Gimnázium (Győr), Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium (Bonyhád), Balassi Bálint Gimnázium (Balassagyarmat), Eötvös József Gimnázium és kollégium (Tata) és a rendezők (versenyen kívül).

Beszámoló a III. AJTP Történelem táborról

 2007. április 19-20-án került lebonyolításra a III. AJTP Történelem tábor a A verseny helyszíne, a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey házakecskeméti katona József Gimnázium és Számítástechnikai Szakközépiskola szervezésében, melynek ezúttal is a Lakiteleki Népfőiskola biztosított méltó helyszínt. Végül 19 csapat vett részt a megmérettetésen, íme az első tíz csapat:


ISKOLA NEVE TELEPÜLÉS NEVEK PONT HELYEZÉS
Lovassy László Gimnázium Veszprém Kovács Dávid, Nagy Tibor, Duffner Attila 151 1.
Tóth Árpád Gimnázium Debrecen Czigle János, Gulyás János, Murvai Dóra 129 2.
Eötvös József Gimnázium Tata Ángyás Attila, Miklós Rita, Varga Tóth József 123 3.
Türr istván Gimnázium Pápa Fejes Réka, Nagy Alexandra, Schott Csilla 112 4.
Szilágyi Erzsébet Gimnázium Eger Simon Alexandra, Kulcsár Szabolcs, Zloch Péter 105 5.
Lovassy László Gimnázium Veszprém Onofer Dóra, Ráczkevei Lajos, Szujó Zsolt 96 6.
Táncsics Mihály Gimnázium Kaposvár Gulyás Csongor, Králik Tibor, Gracza Zsolt 87 7.
Türr István Gimnázium Pápa Ács Péter, Cseh Réka, Kovács Alíz 83 8.
Katona József Gimnázium Kecskemét Faragó Zsófia, Rácz Dávid, Krix Dávid 79 9.
Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium Zenta (Vajdaság) Barna Emese, Sárkány Rita, Nyúl Dorottya 73 10.

Feladatmegoldás közbenA versenyen öt feladat volt: villámkérdések írásban, történelmi totó, vaktérkép táblázattal, képfelismerés és villámkérdések szóban. Ez utóbbi értékelése terhelte meg leginkább a háromtagú zsűrit (Vajda Csaba elnök, Rigó Róbertné Hajnal Edina és Kiss Sándor zsűritagok), de nagyobb fennakadás nem volt, ami köszönhető a csapatokat elkísérő kollégáknak is (dr. Biczóné Munkában a zsűriPorcsin Judit, Basa György, Bocsi Sándor József, Gálné Kardos Judit, Eppel Ferenc, Vörös István, Havasi Tibor, Bognár Cecil, Zentai József, Lukács Csaba, Nagy Diána, Kincses László, Munkácsi Sándorné, Verebélyi Sándor), akik közül sokan beszálltak a javításba. Eredményhírdetés, közös fotó és ebéd zárta a programot. Köszönjük mindenkinek a részvételt, gratulálunk a győzteseknek, és várunk jövőre (újra) vissza Benneteket!Egy vidám pillanat a versenyen

A kecskeméti csapat fejtörés közben

 

A résztvevők eredményhírdetés után

A győztesek, baloldalt a 2. helyezett debreceniek, középen a győztes veszprémiek, jobb oldalon a 3. helyezett tataiak kísérőtanáraikkal

Katonás diákok az osztrák lankákon

Régi hagyományainkhoz híven (és kihasználva a gyümölcsöző "aranyos" kapcsolatokat) idén is téli tábort szerveztünk AJTP-s osztályainknak, melynek helyszínei (szállását tekintve) Kőszeg és (sípályáját nézve) az ausztriai St. Corona voltak. A Jurisich Miklós Gimnázium nyújtotta szálláslehetőség idén is telitalálat volt (bátran merem ajánlani mindenkinek a kezelésükben lévő turistaszállót), s mivel csak mi voltunk az épületben, még a máskor (kissé túl)buzgó portásnéni sem avatkozott az esti programok lebonyolításába... A tavalyi évvel

 

ellentétben, amikor már minden résztvevő "vérprofinak" számított, idén igen nagy feladatot jelentett előkészítős osztályunk lelkes, de kissé félős tagjainak a sízés megtanítása. A bébipályán eltöltött órák "csodálatos" élményekkel ajándékozták meg a nebulókat és oktató-tanáraikat egyaránt, de az Alföld kellős közepéről érkezett gyerekek kitartó és minden fáradtságot és félelmet leküzdő magatartása meghozta



gyümölcsét: másnap már a nagypályán folytatódhatott a "show". Annak ellenére, hogy milyen az idei hóhelyzet Európában, még egészen jó körülmények között koptattuk St. Corona lankáit. Igaz, hogy helyenként a pályák mellett fekvő réteken békésen legelésző tehenek "szegélyezték" a pályákat, s foltokban már erősen sárgásra színeződött a hó a folyamatos és intenzív olvadás hatására, de végül az időjárás, a hó és a diákok is kibírták: két kisebb (kórházi ellátást nem igénylő) balesettől eltekintve épen, egészségesen tértünk haza öt nap elteltével. Végzős osztályunknak ez volt a búcsú, a kicsiknek pedig a belépő a téli sportok varázslatos világába. Reméljük, folytatása következhet! 





OKTV-siker az AJTP-ben!

 Nagyszerű katonás és egyben "aranyos" sikerről tudunk beszámolni a Művészettörténet OKTV kapcsán! Iskolánk 13.E osztályos tanulója, Papp Emese kiváló eredményt ért el a 43 főt felvonultató 2. fordulóban, és így bekerült a 15-ös döntőbe! A szép eredményért neki és felkészítő tanárának, G Szolláth Katalin tanárnőnek egyaránt gratulálunk!